A Semmelweis Egyetem Doktori Iskolája 2011. április 14-15-én rendezi meg kétnapos konferenciáját Nagyvárad téri Elméleti Tömbben. A rendezvény legfontosabb célja, hogy országos fórumot teremtsen a biomedicinális területen tevékenykedő doktoranduszok számára munkájuk, eredményeik bemutatására, ezen keresztül a tudományos kapcsolatok, együttműködések fejlesztésére. Célja továbbá a doktori képzéssel és PhD fokozattal kapcsolatos jelen és jövőbeli kérdések, problémák megbeszélése.
A két nap gerincét részben kiemelt, részben szabadon választott témákat bemutató doktoranduszelőadások és poszterek jelentik.
Mindkét napon meghívott előadók foglalnak össze egy-egy általános érdeklődésre számot tartó témát.
Az előadások és poszterek bejelentése
A részvételi szándékot az előadás/poszter rövid kivonatának beküldése jelenti. A kivonatot megjelentetjük, ezért bizonyos formai előírások betartását kérjük (Microsoft Word, Times New Roman, 12-es betűnagyság)
- · cím/szerzők/munkahely (pl: NAGY Anna, JUHÁSZ Pál – A doktorandusz életforma szabályozási kérdései – Ilyen-olyan egyetem/intézet/város) (előadó neve aláhúzva)
· A kivonat ne haladja meg a 250 szót (160×110 mm nagyságú keretben).A kivonat végén a PhD programot és témavezetőt, valamint a kapcsolatot tartó előadó e-mail címét kérjük feltüntetni. Ugyancsak fel kell tüntetni, hogy előadásról vagy poszterről van szó.
· Idegen nyelven is lehet előadást tartani, kivonatot beküldeni.
Az előadás kivonatokat kérjük a rendezvény honlapján történő regisztráció után az online adatbázisba feltölteni / www.diamond-congress.hu/phd2011 /
Az előadások/poszterek elfogadását a beküldő által jelzett e-mail címre visszajelezzük. Az előadások bejelentésének/az előadás kivonatok beküldésének határideje: 2011. március 01.
Jelentkezés
A Semmelweis Egyetem PhD Tudományos Napok-on való részvétel és a programfüzet ingyenes. Kérjük a hallgatókat, hogy részvételi szándékukat előre jelezzék. A regisztráció a PhD Napok honlapján zajlik a
www.diamond-congress.hu/phd2011
címen.
A tudományos anyagokkal kapcsolatban forduljanak a Doktori Titkársághoz / marton.emoke@phd.semmelweis-univ.hu /, utazással, szállással kapcsolatos kérdésekkel pedig a rendezvény szervezőihez az alábbi elérhetőségeken.
A Semmelweis Egyetem és a Doktori Iskola nevében mindenkit sok szeretettel várunk.
Dr. Rácz Károly Budapest, 2011. január
egyetemi tanár
a Doktori Tanács elnöke