T Á J É K O Z T A T Á S

az Egyetem valamennyi szervezeti egysége részére

Tájékoztatjuk a Tisztelt Kollégákat, hogy a selejtezési eljárások végrehajtása várhatóan egy – két héten belül újra elindul.

Tekintettel arra, hogy az egytemi modellváltást követően a selejtezési eljárásokat az ingó vagyontárgyak esetében, azok SAP rendszerbe migrálásáig szükségszerűen el kellett halasztanunk, ezért az újra induláskor beérkező igényeket ütemeznünk szükséges.

A fentiek alapján elsőként kérjük azon szervezeti egységek ügyintézőit, ahol a normál ütemben végezhető selejtezési eljárásokhoz képest indokolhatóan sürgős lebonyolításra van szükség, az azokra vonatkozó dokumentációkat szíveskedjenek soron kívül megküldeni a Selejtezési Bizottság részére – indokolva a soron kívüliséget.

Várjuk továbbá azon szervezeti egységek selejtezési igényeit is, akik a Pénzügyi Igazgatóság által összeállított leltározási ütemterv szerint 2022. március 31-ig kerülnek leltározásra.

A fent említett igények beérkezését és besorolását követően a Selejtezési Bizottság elnöke tájékoztatni fogja Önöket a selejtezés tervezett időpontjáról.

Segítő együttműködésüket előre is köszönjük.

Budapest, 2022. január 31.

 

Üdvözlettel:                                                                                                                                                                     Rosengart Béla                                                                                                                                 Vagyongazdálkodási Igazgató

Tájékoztató selejtezésről