Tájékoztatom Önöket, hogy a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságról szóló 250/2014. (X. 2.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdése m) pontja alapján a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság által biztosított belföldi napilapok és folyóiratok 2020. harmadik negyedévére vonatkozó igényeinek, illetve a kézbesítési címek változás-bejelentésének leadási határideje 2020. május 15. Az első, illetve második negyedévre vonatkozóan benyújtott, de ezen túlnyúló időtartamra előfizetett, korábban benyújtott igényeket nem kell megismételni.
A fenti határidőre való tekintettel kérem, hogy az újonnan felmerült igényekről a Beszerzés Minősítő Lapokat a lehető leghamarabb juttassák el igazgatóságunkra, annak érdekében, hogy munkatársaink a rendelkezésre álló időben megrendelhessék a termékeket. Amennyiben a korábban megrendelt újságok kézbesítési címén változtatni kívánnak, azt kérem e-mailben jelezzék Delényi Gabriella kolléganőmnek.

 

Budapest, 2020. április 17.

Tisztelettel:
Dr. Farkas Dénes
igazgató

Tájékoztató újságbeszerzés 2020. III. negyedév