Tisztelt Gazdasági Vezetők!

Tájékoztatom Önöket, hogy a Semmelweis Egyetemnek a Nemzeti Kommunikációs Hivatalról és a kormányzati kommunikációs beszerzések központosított közbeszerzési rendszeréről szóló 247/2014. (X. 1.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) alapján adatszolgáltatási kötelezettségét kell teljesítenie 2019. évre vonatkozóan.

A terv elkészítéséhez kérem, adják meg az Önök által vezetett szervezeti egység 2019. évre vonatkozó tervezett kommunikációs beszerzési igényeiket a mellékelt táblázat kitöltésével. A rendezvényszervezési tárgyú igények tekintetében a Hivatal még nem dolgozta ki az adatszolgáltatás végleges formátumát, ezért ennek elkészítésére 2019. első negyedévében kerül sor.

Kérem Önöket, körültekintően tervezzék meg az éves tervüket, mert az év során csak olyan beszerzési igényt tudunk engedélyeztetni, ami szerepel az éves tervünkben. Amennyiben az éves tervben nem szereplő új beszerzés merül fel, a beszerzési terv módosítása szükséges. Az éves beszerzési terv módosítása csak a módosítás indokának megjelölése mellett lehetséges.  Az éves tervben rögzített beszerzési igény nem von maga után megvalósítási kötelezettséget, és nem azonos a konkrét beszerzés engedélyeztetésével.

Amennyiben nem terveznek a Korm. rendelet tárgyi hatálya alá tartozó beszerzést lebonyolítani, abban az esetben elegendő egy nemleges tartalmú nyilatkozat megküldése a megadott címre.

Annak érdekében, hogy az Egyetem adatszolgáltatási kötelezettségét teljesíteni tudja, kérem, hogy a mellékelt táblázatot 2018. december 15-én munkaidő végéig küldjék meg a beszerzes@semmelweis-univ.hu címre. A kitöltéssel kapcsolatos esetleges kérdéseikre Delényi Gabriella készséggel áll rendelkezésükre az alábbi elérhetőségeken: Tel:210-9610/106, beszerzes@semmelweis-univ.hu

Együttműködésüket kérem, és előre is köszönöm.

Budapest, 2018. november 27.

Baumgartnerné Holló Irén                                                                                                                                  gazdasági főigazgató

Komm. tájékoztató

Határidős adatszolgáltatás