Semmelweis Ignác születésének 208. évfordulója alkalmából három helyszínen rendezett ünnepi megemlékezést a Semmelweis Egyetem. A délelőtti koszorúzásokat és tiszteletadást követően a Nagyvárad téri Elméleti Tömb (NET) adott otthont a Semmelweis-nap záróünnepségének, ahol több száz egyetemi polgár vehetett át kitüntetést kiemelkedő szakmai munkája és elkötelezettsége elismeréseként.
Az idei év különleges mérföldkő volt az egyetem életében, hiszen első alkalommal adták át az Egyetemi Polgárokért díjat, amelyet azok a nem vezetői beosztásban dolgozó munkatársak vehetnek át, akik évek óta példamutató elkötelezettséggel járulnak hozzá egy támogató, családbarát és emberközpontú munkahelyi közösség kiépítéséhez. Az elismerés olyan kollégákat ismer el, akik aktív szerepet vállalnak a dolgozói jóllétet szolgáló kezdeményezésekben, közösségi és egészségmegőrző programok szervezésében, valamint kiemelkedő figyelemmel és empátiával fordulnak munkatársaik felé.
Az Egyetemi Polgárokért díjakat dr. Merkely Béla rektor és Püski Kata stratégiai szervezetfejlesztési főigazgató adta át.
Az idei díjazottak:
Csernus-Horváth Dorottya Noémi – Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Csernus-Horváth Dorottya Noémi 2009 óta dolgozik a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetben, ahol munkájával hosszú évek óta aktívan formálja és erősíti az intézeti közösséget. Számos olyan kezdeményezés fűződik a nevéhez, amelyek a munkahelyi légkör javítását, a közösségépítést és a családbarát szemlélet erősítését szolgálták.
Pályázati munkájának köszönhetően az intézet két alkalommal is elnyerte a Családbarát Munkahely címet. Az így megszerzett forrás pedig lehetővé tette olyan, a Családbarát Egyetem Központ célkitűzéseihez illeszkedő programok megvalósítását, mint szünidei gyermektáborok, dolgozói egészségügyi szűrések, közösségi rendezvények és jótékonysági adománygyűjtések is. Elkötelezett munkája jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az intézet támogató, összetartó közösséggé váljon.

Dr. Jáhn Marianna – Fogpótlástani Klinika
Dr. Jáhn Marianna 2022 óta aktív résztvevője a Semmelweis Egyetem családbarát fogászati szűrőprogramjának. Kiemelkedő szerepet vállalt a 2023-as Multiholdolgozol nap gyermekprogramjainak megvalósításában, ahol játékos, élményszerű formában ismertette meg a legkisebbekkel a fogorvosi hivatást.
Emellett rendszeresen közreműködik az egyetem fogászati szűrőkampányaiban és egészségmegőrző programjaiban. Munkájával példát mutat a közösségi felelősségvállalásból, valamint az egyetemi polgárok iránti elkötelezett, segítő hozzáállásból.

Dr. Krolopp Anna – Semmelweis Egyetem Szent Rókus Egészségközpont
Dr. Krolopp Anna diplomáját 2012-ben szerezte a Semmelweis Egyetemen, majd 2019-ben háziorvostan szakvizsgát tett. A Semmelweis Egyetem alapellátásának meghatározó szereplője: a Családorvosi Rendelés indulása óta annak stabil tagja, jelenleg pedig a Semmelweis Alapellátási Modellprogram háziorvosi ellátásának szakmai koordinátoraként is dolgozik.
Rendszeresen részt vesz az egyetem családi és egészségnapjain, valamint prevenciós és szűrőprogramjaiban. Munkáját magas szakmai színvonal, páciensközpontú szemlélet és kiemelkedő empátia jellemzi. Kollégái és páciensei egyaránt segítőkész, figyelmes szakemberként ismerik. Elhivatottságával évek óta meghatározó szerepet vállal az egyetem család- és dolgozóbarát szemléletének erősítésében.

Az Egyetemi Polgárokért díj megalapításával a Semmelweis Egyetem olyan kollégák munkáját ismeri el, akik a mindennapokban, sokszor a háttérben dolgozva tesznek azért, hogy az egyetem ne csupán kiváló munkahely és oktatási intézmény, hanem támogató, összetartó közösség is legyen.
Szívből gratulálunk az idei díjazottaknak!