Az elismerést 2023. április 18-án, ünnepélyes keretek között dr. Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára adta át. Köszöntőjében hangsúlyozta: „A családbarát szemlélet nem csupán a családtámogatások komplex rendszerében érhető tetten, hanem a családi élet értékét felismerő munkáltatói szemléletmód tudatos erősítésében is. A védjegy által tanúsított fejlesztések, valamint az elért eredmények a munka és a családi élet közötti minőségi kapcsolat megteremtését szolgálják.”

A Családbarát Magyarország Központ által működtetett Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványát eddig mintegy 950 szervezet kapta meg.  Dr. Szuromi-Kovács Ágnes, a Központ ügyvezetője, beszédében a Védjegy program lényegét foglalta össze:

Az olyan munkahelyek, amelyek támogatják a munka és a családi élet harmonikus összhangjának megteremtését, a fejlődési lehetőségeket, az egészséges munkakörülményeket, a tanúsítvány birtokában nem csak komoly versenyelőnyre tehetnek szert, hanem a munkavállalók lojalitását is erősíteni tudják. Büszkék vagyunk arra, hogy már ennyi vállalat, intézmény csatlakozott a családbarát munkahelyek példamutató közösségéhez. Biztos vagyok benne, hogy számuk még tovább nő majd ebben az évben.”-tette hozzá.  

A Családbarát Munkahely védjegy tanúsítványokat az elismert szervezetek részéről dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Váradi Ibolya, a HM El Zrt. humánpolitikai divízióigazgatója és dr. Varga Zoltán, a Magyar Suzuki Zrt. HR és jogi igazgatója vette át.

Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, beszédében hangsúlyozta, hogy intézményük régóta elkötelezett híve, hirdetője és gyakorlója a családbarát szemléletnek.

A Semmelweis Egyetemen régóta tudjuk, hogy intézményünk legnagyobb értéke az emberi erőforrása. Nem a falak, hanem az egyetem polgáraiból épült közösség teszi naggyá egyetemünket. Több mint 14 ezer hallgatónk van és közel 10 ezer dolgozónk – ez a Semmelweis Család. Ennek a családnak a jóllétére, mentális és fizikai teherbíró képességére ugyanúgy ügyelnünk kell, mint a saját családunkéra.”

Einstein gondolataira reflektálva zárta beszédét a rektor: „»Valakinek vagy a tudományra, vagy a családra van ideje, mindkettőre nem lehet« – mondta a huszadik század közepén Albert Einstein. Illő tisztelettel szeretném megcáfolni őt: mi, a Semmelweis Egyetemen azért is dolgozunk, hogy a kettő között már ne kelljen választani, a család és a tudomány megférjen egymás mellett.”