A vakáció kezdetével sok családban komoly logisztikai és anyagi nehézséget jelent a 6 és 14 év közötti gyermekek napközbeni felügyelete. A Családbarát Egyetem Központ legújabb kezdeményezésével ebben szeretne támogatást nyújtani az egyetemi polgároknak.

A napközis táborok hat héten keresztül, június 20-tól július 29-ig, kora reggeltől késő délutánig kínálnak programlehetőséget a munkatársak gyermekei számára. Júniusban két alkalommal sporttáborral készülünk a Zágrábi úti sporttelepen, július elején művészeti tematikájú táborra lehet jelentkezni, majd a hónap további három hetében klasszikus napközis tábor várja az általános iskolásokat. A pesti tábor a Nagyvárad téri Elméleti Tömbben lesz, Budán pedig a Pető András Gyakorló Általános Iskolában (Villányi út 67.) szervezzük meg a gyermekfelügyeletet.

Mind a sporttáborban, mind a napközis táborokban a gyerekek számára az életkori sajátosságaiknak megfelelő szabadidős programokat és szervezett foglalkozásokat kínálunk, melyek egy részét a Semmelweis Egyetem szakmai területei támogatják majd. A közvetlen szakmai munkát a sporttáborban a Testnevelési és Sportközpont testnevelő tanárai, illetve az egyetemi óvodapedagógusai, a napközis táborban pedig a Pető András Kar konduktorhallgatói és konduktorai végzik majd.

A táborok költsége egységesen 12.000 forint, ami tartalmazza a napi háromszori étkezés – tízórai, ebéd, uzsonna – díját is. A férőhelyeket a jelentkezés sorrendjében töltjük fel.

A július elejére tervezett művészeti tematikus héten reggel 8-tól 17 óráig várják a foglalkozások a kézműveskedni szerető alsó tagozatos gyermekeket. A tábor öt napja során az alkotó folyamat terápiás hatásának segítségével a komplex személyiségfejlesztés, a spontán önkifejezés előhívása a cél. A résztvevő gyerekek a saját firkáikból kibontakozó állatokkal hoznak létre egy közös mesét, melyet az utolsó napon, minegy záró mozzanatként eljátszanak majd a szülőknek, hozzátartozóknak. Az alkotótábor vezetője Vadász Zsuzsanna, a Pető András Kar művésztanára lesz. 

Mindhárom helyszín közelében kínálkoznak szabadtéri programlehetőségek, rossz idő esetén pedig a helyszínek beltéri felszereltsége – pingpong asztal, billiárd, tornaszobák, projektor – biztosít sokszínű időtöltést a táborozóknak. 

Jelentkezés a sporttáborokba:

Kattintson az Ön által választott időszakra!

06.20 – 06.24. 06.27 – 07.01.

Jelentkezés a művészeti táborra:

07.04 – 07.08. 

Jelentkezés a pesti napközis táborokba:

07.04 – 07.08. 07.11 – 07.15. 07.18 – 07.22. 07.25 – 07.29.

Jelentkezés a budai napközis táborokba:

07.11 – 07.15. 07.18-07.22. 07.25 – 07.29.