Első budapesti C80 műhelybeszélgetés: látogatás a szövettani laboratóriumban

A C80 egy azon BNO (Betegségek Nemzetközi Osztályozása) kódok közül, mely ha megjelenik egy szövettani leleten, az megpecsételi egy ember sorsát. De mit jelent egy ilyen kód? Hogyan adják, és miért? Egyáltalán kinek szól egy szövettani lelet, és hogyan készül? Miért kell várni egy daganatból vett biopsziás minta szövettani eredményére akár két hetet is, mikor egy laborvizsgálat eredményei órákon belül megvannak? Ezeket a kérdéseket vette át a C80 projekt első két műhelybeszélgetése, melyeket Kiss Richárd, a Semmelweis Egyetem Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézetének patológus szakorvosa vezetett, és a C80 projektbe bevont képzőművészek mellet orvostanhallgatók, daganatos betegek és klinikai onkológusok részvételével zajlottak.

Az első beszélgetésen a résztvevők betekintést nyertek a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet biopsziás laboratóriumába, ahol végigkövethették egy minta útját a műtéttől/mintavételtől a szövettani lelet elkészültéig. Ez egy összetett folyamat, mely akár egy tucat képzett egészségügyi szakember munkáját is igényelheti.

A műtétet/mintavételt követően a mintát egy ezzel megbízott egészségügyi dolgozó eljuttatja az adott patológiai osztályra/intézetbe, majd megtörténik a munkafolyamat első lépése, az anyagátvétel. Ekkor a patológiai osztály technikus kollégái ellenőrzik a beküldőlapon és a mintatároló edényen szereplő adatok egyezését, digitálisan rögzítik a minták számát, azok jellegét, valamint a kérőlap tartalmát. Ezen a ponton minden minta egyedi azonosítót (biopsziás számot) kap, mely alapján a minta útját pontosan követni lehet. Ekkor sok esetben szükség van patológus orvosra, aki a klinikai kérdés és a minta jellege alapján dönt a következő lépésekről. Legtöbb esetben a minta egy formaldehid nevű fixálószerben érkezik, mely megőrzi a szövetek struktúráját, ezzel a lehetővé téve a mikroszkópos vizsgálatot, azonban ahhoz, hogy ez az vegyszer kellően átjárja az eltávolított szöveteket, azokat fel kell szeletelni, mely orvosi feladat, ugyanis sok esetben előtte a külső felszínt festékkel kell jelölni. Erre a lépésre azért van szükség, mert ez a jelölt külső felszín az úgynevezett reszekciós felszínt is jelenti, vagyis itt ha ép szövet van, akkor a kóros szövetet teljesen, úgymond épben sikerült eltávolítani, azonban ha a későbbi mikroszkópos vizsgálaton az látható, hogy a festék érinti a daganatos területet, akkor a tumort nem sikerült a műtét során teljességgel eltávolítani.

Formaldehidben a mintáknak általában legalább 12 órát kell tölteniük, a feldolgozás csak ezután folytatódhat.
Következő lépés, az indítás, melynek során a formaldehidben fixálódott mintát egy patológus megnézi, annak megjelenését leírja (ez a szövettani leleteken is megjelenik, mint makroszkópos leírás, tehát amit a patológus a szemével, mikroszkóp nélkül lát), lefényképezi, majd a nagyobb minták esetében dönt arról, mely részekből készüljön mikroszkóppal vizsgálható szövettani metszet. Ekkor a fontosnak ítélt területekről az orvos kivág egy darabot, majd egy kis műanyag kazettába helyezi, a vizsgált szövet pedig innentől kezdve ebben műanyag kazettában utazik tovább.

A kazettákba elhelyezett szövetminták egy úgynevezett víztelenítő gépbe kerülnek, amely egyre magasabb koncentrációjú alkoholos oldatokba meríti a mintákat, ezzel előkészítve a következő lépésre, a paraffinba ágyazásra. Ez a folyamat több órát vesz igénybe.

Ahhoz, hogy egy szövetminta fénnyel átvilágítva mikroszkóppal vizsgálható legyen, homogénen szilárdnak kell lennie, ezt a célt szolgálja a paraffinba ágyazás. A paraffin egy viaszhoz hasonlatos anyag, mely melegítve folyékony, szobahőmérsékleten viszont szilárd. Az ágyazás során a szövettani technikusok a mintát egy fém formába helyezik, ebbe meleg, így folyékony paraffint öntenek, majd ezt egy hűtött fémlapon megdermesztik. Így tulajdonképpen egy paraffin kocka jön létre, benne a vizsgálandó szövettani mintával, melyet blokknak hívunk.

Következő lépés a metszés. A blokkot ekkor a szövettani technikus egy metszőgépre rögzíti (befogja), majd rendkívül éles pengékkel elkezdi a metszetek készítését. Egy szövettani metszet 2-3 mikrométer vastagságú, ami nagyjából egy hajszál egy-huszada. Egy átlagos sejt mérete 10-20 mikrométer, tehát a metszés során a szövettani technikus a sejteket is kettévágja. Egy ennyire vékony metszetet kell minden mintából készíteni úgy, hogy ez a szinte áttetsző, hártyaszerű metszet közben egyenletes vastagságú legyen, és ne szakadjon el. Ez a folyamat rendkívül nagy precizitást, kézügyességet, tapasztalatot és monotonitás tűrést kíván, melyre szakirányú képzéseket követően sem feltétlenül lesz minden technikus alkalmas. A kézzel készített porcelán manufaktúrák világához hasonlatos, már-már művészi tevékenység ez.

Ha egy megfelelő minőségű metszet készül, azt egy tárgylemezre felveszik, majd festik. A patológiai diagnosztikába számos festési eljárást alkalmazunk, a legtöbbet használt azonban a hematoxylin-eozin festés, mely a vizsgált szövetet az adott terület kémhatása (savas vagy bázikus jellege) alapján festi a rózsaszín és a kék különböző árnyalataira. Festést követően a metszetek egy másik üveglemezzel buborékmentesen lefedik, így kapja meg a patológus orvos a mikroszkópos vizsgálatra. A lényegi folyamat, vagyis amikor a patológus meghatározza, hogy az eltávolított szövetben milyen betegség látható, csak ezen hosszadalmas folyamatot követően kezdődik el. Eddig a pontig már legalább nyolc (mintaszállító, anyagátvevő, bíráló orvos, indító orvos, indító-, beágyazó-, metsző-, festő technikus) egészségügyi dolgozó foglalkozott valamilyen szinten a mintával. Olyan láthatatlan kezek ezek, melyek munkájáról egy szövettani leletet olvasva nem értesülünk, nélkülük azonban nincs patológiai diagnosztika.

Arról, hogy a mikroszkópos képet látva a patológus orvos hogyan dönti el az elváltozás jellegét, mit, hogyan és miért rögzít a szövettani leleten, a C80 projekt második budapesti műhelybeszélgetésén volt szó.

A C80 az EUniWell (European University of Well Being) Seed Fund finanszírozásában megvalósuló “Tackling the taboo of cancer through contemporary art: an integrative education programme that explores the universal human experience of cancer.” c. projekt keretében jött létre. A projekt a Semmelweis Egyetem vezetésével a Firenzei Egyetemmel, Murciai Egyetemmel és a Linnaeus Egyetemmel konzorciumban valósul meg.