(Királyhelmec, 1893 – Budapest, 1957)
Orvosi oklevelét Budapesten szerezte 1917-ben. Pályáját az Új – Szent János Kórház sebészeti osztályán kezdte Manninger Vilmos professzor mellett. Két év elteltével került az ortopédiai és gyermeksebészeti osztályra Horváth Mihály professzor mellé, ahol három évet töltött el. 1919-ben kinevezték a Révész utcai Rokkant Gyógyintézethez a 200 ágyas ortopédiai osztály orvosává. Ugyanitt lett tanársegéd, amikor a Kolozsvárról Budapestre menekülő Ferenc József Tudományegyetem kapta meg az intézetet. 1922-ben kapott főorvosi kinevezést a Nyomorékgyermekek Országos Otthonába. 1929-től ugyanitt igazgató főorvos lett. Munkássága nyomán az intézet európai hírű gyógyító, képző és ápoló otthonná vált. Külföldi tanulmányútjai során Ausztriában, Németországban, Svájcban, Franciaországban és Olaszországban szerzett tapasztalatokat. 1948. október 26-án a budapesti Orvostudományi Kar meghívta a felállítandó Orthopaediai Klinika élére. Ezt követően 1949. május 1-jén kapott megbízást a vallás és közoktatási minisztertől a klinika megszervezésére. A megnyitásra 1951. március 1-jén került sor az átalakított állami Helyreállító Sebészeti Kórház Karolina úti épületében, melyet eredetileg repülőtiszti főiskolának terveztek. Zinner professzor 1952-ben szerzett kandidátusi fokozatot. Még ez év augusztusában – szabadsága idején – koncepciós fegyelmi eljárást követően eltávolították beosztásából, a klinika vezetését ideiglenesen Glauber Andor adjunktusra bízták. Később az ORFI-ba került, ahol tovább dolgozhatott. 1956. januárjában négy másik professzortársával együtt rehabilitálták, és visszatérhetett a klinika élére. Működésének két fő területe a poliomyelitises bénulások operatív kezelése és az izületi arthroplasztika volt.
/kép lelőhelye: SOTE-levéltár 49. fond/