(Budapest, 1927 – Budapest, 2018)
Gyermekkorát Tápióbicskén töltötte, majd a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnáziumba járt. Gyógyszerészi tanulmányait a Budapesti Orvostudományi Egyetemen végezte, mely tanulmányai kezdetén, 1947-ben még a Pázmány Péter Tudományegyetem Orvostudományi Karaként működött, a gyógyszerészek képzését pedig a Bölcsészkarral közösen folytatták. Oklevelét 1952-ben kapta meg, majd a Gyógyszerészi Kémiai Intézetben kapott állást, ahol Végh Antal professzor meghívására már az év márciusától hallgatóként is dolgozott. Kezdetben egyetemi gyakornok, majd 1955. március 1-jétől tanársegéd, 1957. május 1-jétől adjunktus. 1961-ben gyógyszerészdoktori minősítést szerzett, 1968-ban pedig a kémiai tudományok kandidátusa lett. Ugyanebben az évben léptették elő docenssé. 1972-ben a Gyógyszerésztudományi Kar dékánjának választotta, mely feladatkört a kar eddigi történetében egyedülállóan hosszú ideig, 1984-ig látta el. 1974. szeptember 1-jén vette át a tanszék vezetését, egyben egyetemi tanári kinevezését. 1980-ban nyerte el a kémiai tudományok doktora minősítést. 1994. június 30-án nyugalomba vonult, de továbbra is részt vesz az intézet munkájában, 1997-től professor emeritusként. Kutatási területe a gyógyszerkutatás (gyógyszeranalitika). Szerkesztője és társszerzője volt a „Gyógyszerészi kémia” c. egyetemi tankönyvnek. Felelős szerkesztője volt a „Gyógyszerészet”, valamint az „Acta Pharmaceutica Hungarica” c. szaklapoknak és elnöke a Magyar Gyógyszerészeti Társaságnak. A Német Gyógyszerészeti Társaság tiszteletbeli tagjává választotta. Főbb kitüntetései: Érdemes Gyógyszerész (1965), Munka Érdemrend arany fokozata (1975), Apáczai Csere János díj (1982), Magyar Felsőoktatásért emlékplakett (1997), Batthyány-Strattmann László díj (2002).
