(Nagyvárad, 1914-)
Szegeden tanult orvostudományt és vegyészetet, majd 1937-ben biokémiai doktori oklevelet szerzett. 1933-tól Szent-Györgyi Albert munkatársa a szegedi Orvosi Vegytani Intézetben, 1938-tól tanársegéd. 1937-1939 között Cambridge-ben volt Rockefeller-ösztöndíjas. 1941-ben magántanári habilitációt szerzett. 1945-től 1949-ig a Szegedi Tudományegyetemen a biokémia egyetemi tanára. 1948-tól a budapesti egyetemen a Biokémiai Intézet megbízott vezetője Szent-Györgyi professzor távollétében. 1949-től 1970-ig a budapesti Orvoskar tanára az újonnan létesített Orvosi Vegytani Intézet élén. Párhuzamosan az MTA Biokémiai Intézetének igazgatója 1960-tól, majd 1971-től az MTA Szegedi Biológiai Központ főigazgatója. 1946-tól az MTA levelező, majd 1949-től rendes tagja. 1970-1978 között az MTA SZBK főigazgatója, majd az Enzimológiai Intézet vezetője 1988-ig. Közben számos tisztséget viselt úgy az Akadémián, mint a közéletben. 1949-1956 között az MTA elnökségének tagja, 1961-1967 között a Biológiai Osztály titkára, 1967-1973, majd 1985-1990 között az MTA alelnöke. 1985-1990 országgyűlési képviselő, 1985-1988 a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság elnöke, 1988-1989-ben az Elnöki Tanács elnöke. A lengyel, a svéd és a csehszlovák tudományos akadémiák tiszteletbeli tagja, a Kossuth-díj (1948,1958), a Hufeland-érem (1969) és az Akadémiai Aranyérem (1981) tulajdonosa. Kutatási területe a sejtlégzés kémiája, az izomműködés és az enzimek szerkezete. Nevéhez fűződik a sárga enzim (diaforáz) és az aktinfehérje felfedezése.
/kép lelőhelye: SOTE-levéltár 49. fond/