(Buda, 1818. július 1. – Döbling, Bécs, 1865. augusztus 13.)
Tanszék: elméleti és gyakorlati szülészet 1855-1865.
Nyugat-magyarországi hienz eredetű, módos kereskedőcsaládból származott, édesapja a Tabánban működtetett fűszerüzletet. Középiskolai tanulmányait a székesfehérvári cisztercieknél (1832/33) és a budai egyetemi főgimnáziumban (1833-1835) végezte. Ezután 1837-ig a pesti egyetemen bölcsészeti tanulmányokat végzett, mivel akkoriban ez volt az előfeltétele a magasabb szintű egyetemi tanulmányoknak. Szülei hadbírónak szánták, ezért a bécsi egyetemen kezdett jogi tanulmányokba (1837/38. tanév). Érdeklődése azonban hamarosan az orvosi pálya felé fordította, ezért átiratkozott a bécsi orvoskarra, ahol az első évet 1838/39-ben végezte el. Ezután visszatért Pestre, és a másod-, illetve harmadévet itt hallgatta le (1839/40, 1840/41). A hátralévő két évet ismét Bécsben teljesítette, ahol többek között Karl Rokitansky és Joseph Skoda tanítványa volt. 1844. május 21-én orvosdoktori oklevelet szerzett. Doktori értekezése botanikai tárgyú volt. Augusztus 4-én szülészmesteri, majd 1845. november 30-án sebészdoktori oklevelet kapott. Johann Klein professzor szülészeti klinikáján nyert tanársegédi állást, mely a többi bécsi klinikához hasonlóan az Allgemeines Krankenhausban működött. Itt jutott el korszakos jelentőségű felfedezéséhez, midőn 1847 márciusában, Velencében tartózkodva értesült barátja, Jacob Kolletschka haláláról, amit egy boncolás közben szerzett sérülés okozott. Hazatérve tanulmányozta a barátja boncolásáról felvett jegyzőkönyvet és ráébredt, hogy az abban leírt kórkép azonos a gyermekágyi lázban elhunyt nőkével. Klinikai és kórbonctani megfigyelései mellett a két párhuzamos szülészeti klinika statisztikai adatai segítették az addig rejtélyes gyermekágyi láz kóroktanának megfejtéséhez, és nem az addigra már elterjedt mikroszkóp használata. Rövid kutatás után a kéz fertőtlenítéséhez az egyébként Kitaibel Pál által feltalált klórmeszet választotta, mint legalkalmasabb szert. Megelőző rendszabályok alkalmazásával a klinikán látványosan visszaszorította a gyermekágyi láz okozta halálozást. Intézkedései nem váltottak ki osztatlan sikert, számos összeütközést kellett vállalnia. Az 1848. márciusi bécsi forradalom idején a Nemzeti Gárda tagja lett, noha a forradalmi eseményekben nem vállalt részt. 1849. március 20-án lejárt tanársegédi megbízatása, amit nem hosszabbítottak meg. 1850-ben magántanári képesítést szerzett az elméleti szülészet tárgykörében, de előadásain csak bábok használatát engedélyezték, az egyébként bőséggel rendelkezésre álló betegek helyett. Így visszatért Pestre, ahol május 20-án a város kezelésében álló Szt. Rókus Kórház tiszteletbeli (nem fizetett) főorvosa lett. Bár a zürichi egyetemre is kapott meghívást, 1855-ben a pesti egyetemen vállalta el a Birly Ede halálával megüresedett elméleti és gyakorlati szülészeti tanszéket. Barátja, Markusovszky Lajos rábeszélésére közölte felfedezését az általa szerkesztett Orvosi Hetilapban, majd könyv alakban is németül. Nézetei továbbra is megosztották a külföldi szakmát, jóllehet itthon tanártársai mellett még a Helytartótanács és az Akadémia is felkarolta azok terjesztését. Szenvedélyes természete és támadó stílusa, melyet nagyfokú felelősségérzete is táplált, nem könnyítette meg az általa hirdetett tanok elfogadtatását. Megrendült idegállapota miatt 1865 nyarán elmebaj tüneteivel egy döblingi elmegyógyintézetbe szállították, ahol tisztázatlan körülmények között hamarosan meghalt. Halálának okairól máig sincs egységes álláspont, de gyors öregedése és szellemi-fizikai leépülése mögött szifiliszes fertőzés állhat, mely akkoriban a rendszeresen boncolást végzők között gyakori kórképnek számított. Végső soron ugyanaz a vérmérgezés (gennyvérűség) okozta halálát, melynek kóroktanát leírta. Halála után tanítása feledésbe merült, csak Pasteur és Lister fellépése után kezdtek visszaemlékezni arra, hogy az aszepszis elveit már Semmelweis hirdette és gyakorolta. Az elismerést csak az utókortól kapta meg. A 20. század elején indult meg a személye körüli tudatos kultuszépítés, melynek első mérföldköve az 1906. szeptember 30-án felavatott emlékműve volt. Stróbl Alajos alkotását eredetileg az Erzsébet téren állították fel.
Főbb munkái: Tractatus de vita plantarum. Bécs, 1844.; A gyermekágyi láz kóroktana. In: Orv. Hetil. 1858, hét folytatás.; A gyermekágyi láz fölötti véleménykülönbség köztem és az angol orvosok között. In: Orv. Hetil. 1860, 4 folyatás.; Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers. Pest-Wien-Leipzig, 1861.; Zwei offene Briefe an Dr. J. Späth, Professor der Geburtshilfe an der k. k. Josefs-Akademie in Wien und an Hofrath Dr. F. W. Scanzoni von Lichtenfels, Professor der Geburtshilfe in Würzburg. Pest, 1861.; Zwei offene Briefe an Hofrath Dr. Eduard Caspar von Siebold, Professor der Geburtshilfe in Göttingen und an Herrn Hofrath Dr. F. W. Scanzoni. Pest, 1861.; Offener Brief an sämmtliche Professoren der Geburtshilfe. Ofen, 1862.; A szt.-pétervári orvosegylet a gyermekágyi láz oktanáról és védkezeléséről. In: Orv. Hetil. 1863, 5 folytatás.; Semmelweis gesammelte Werke. Jena, 1905.; Semmelweis összegyűjtött munkái. Bp., 1906.; A gyermekágyi láz. Kóroktana, fogalma és megelőzése. Die Aetiologie, der Begriff und die Prophylaxis des Kindbettfiebers. Ford.: Rákóczi Katalin. Bp., 2012.
Nyughelye: díszsírhelye a Fiumei úti temető 34-1/0/1/1 sírhelyén található, de valódi nyughelye szülőházában, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum udvarán van (Budapest, I., Apród u. 1-3.).
Galéria
