(Miskolc, 1857. november 7. – Bécs, 1919. november 15.)
Tanszék: Orr- és gégegyógyászat 1910-1919.
Orvosi tanulmányait a budapesti egyetemen végezte, oklevelet 1881. október 15-én kapott Ónodi Dávid Adolf néven. Eredeti családi nevét (Finckelstein) ekkor változtatta Ónodira. Orvostanhallgató korában kétszer nyert pályadíjat, ötödévesként 1880-tól pedig első tanársegéd volt a tájbonctani és fejlődéstani tanszéken. Kormányösztöndíjjal kétszer is járt Nápolyban tanulmányúton. Magántanári képesítést 1887-ben szerzett Budapesten az idegrendszer bonc-, szövet- és fejlődéstanából. 1888-ban műtőoklevelet szerzett és komolyan kezdett foglalkozni az orr-, torok- és gégegyógyászattal. 1887 óta vezette a II. sz. Belgyógyászati Klinika gégegyógyászati ambulanciáját, 1894-től pedig kórházi rendelő orvosként működött.
1890-ben az orr-, torok- és gégebajok kór- és gyógytana tárgykörben is magántanári képesítést szerzett.
1896. május 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjai közé választotta. 1897-ben rendkívüli tanári címet nyert, majd 1910. június 17-től az orr- és gégegyógyászat rendkívüli tanára volt. A Kar 1918 végén javasolta rendes tanári címmel való kitüntetését. A Tanácsköztársaság bukása után politikai okokból emigrált. Itthon az Orvosi Kar fegyelmi eljárást indított ellene a proletárdiktatúra alatti magatartása miatt, ám annak lezárulta előtt Ónodi Bécsben elhunyt. Halála után az orrmelléküregek fejlődésével és morfológiájával foglalkozó, egyébként világhírű gyűjteménye a londoni orvosegyesülethez került, de ott a II. világháború német légitámadásaiban elpusztult.
Főbb munkái: Az orrüreg és melléküregei. Bp., 1893.; Die Innervation des Kehlkopfes. Wien, 1896.; Az orr-, gége- és garatlégcső bántalmai. Bp., 1919.; Das Gehirn und die Nebenhöhlen der Nase. Wien, 1908.
Nyughelye: Budapest, Salgótarjáni úti izraelita temető.