Liebermann Leó, szentlőrinci (Debrecen, 1852. november 28. – Budapest, 1926. július 20.)
Tanszék: Közegészségtani Intézet (h. 1901-1902) 1902-1926.
Viselt egyetemi méltóság: dékán 1908/09-1909/10.
Középiskolai osztályait a debreceni református kollégiumban és a IV. kerületi főreáliskolában végezte, érettségit 1869. július 29-én Debrecenben tett. Orvosi, természettudományi és kémiai tanulmányait Bécsben végezte, 1869-1872 között a Josephinumban, 1872/73-ban az egyetem Orvosi Karán. 1873-ban kémiai analitikát tanult ismét a Josephinumban. Orvosi oklevelet 1874-ben Innsbruckban szerzett, ahol rögtön tanársegédi állást kapott az orvosi vegytani tanszéken, amit 1878-ig töltött be. 1875. augusztus 6-án ugyanitt az alkalmazott orvosi vegytanból magántanári képesítést szerzett, egyúttal a tanszékvezető helyettese is lett. 1878-ban visszatért hazájába, és a – többek között – debreceni kiegészítésű cs. és kir. 15. huszárezred tartalékos főorvosaként teljesített szolgálatot. 1879. június 24-én a Bölcsészkaron a vegytan magántanára lett. 1879. július 19-én áttért a római katolikus vallásra. 1879. július 29-én a m. kir. Állatorvosi Tanintézet hívta meg nyilvános rendkívüli tanárként a kifejezetten az ő számára felállított vegytan tanszékre. Tanszékvezetői feladata mellett 1881-ben megbízást kapott a tanintézet keretében újonnan felállított Magyar Borvizsgáló Állomás vezetésére. A következő évben az intézményt a Földművelési Minisztérium átszervezte Állami Vegykísérleti Állomássá. 1892-től Országos m. kir. Chemiai Intézet és Központi Vegykísérleti Állomás néven működött tovább, mely a miniszter véleményező testülete volt minden kémiai szakkérdésben. Igazgatását Liebermann 1902-ig látta el. Állása mellett 1892-től borkémiát és borászatot oktatott a filoxéravész megállítására létrehozott, főiskolai szintű képzést nyújtó Felsőbb Szőlő- és Borgazdasági Tanfolyamon.
1887. október 25-én a budapesti Orvoskaron magántanári képesítést szerzett a törvényszéki és orvosrendőri vegytan és tápszervizsgálat tárgykörében. Vezetője volt a nagy millenniumi kiállítás kémiai szakcsoportjának. 1900. november 1-jén a budapesti egyetemen nyilvános rendkívüli tanári címet nyert. Fodor József halála után, az 1901/02. tanév első félévében helyettesként vezette tovább a Közegészségtani Intézetet. A tanszékre meghirdetett pályázaton ugyan nem vett részt, ám a kar mégis őt jelölte első helyen a tanszékre, amit Wlassics Gyula miniszter el is fogadott és felterjesztette a királyhoz kinevezésre. Így 1902. január 15-től haláláig ő volt a közegészségtan nyilvános rendes tanára. 1916-ban és 1918-ban ő szorgalmazta először a numerus clausus, vagyis a keretszám bevezetését az egyetemi felvételeknél. A dékáni méltóságot két tanéven (1908-1910) keresztül viselte. Bár a kar érvényben lévő szabályai szerint 70 év volt a tanszék betöltésének felső határa, ami után még egy, ún. tiszteleti év volt adható, Klebelsberg miniszter Liebermann Leót 73 éves koráig, haláláig megtartotta tanszéke élén.
Módszereket dolgozott ki élelmiszerek tápanyagtartalmának, szennyeződéseinek meghatározására. A magyar borvizsgálat egyik úttörőjévé vált. Jelentősek embryochemiai, továbbá fehérjékre, a guajakol-próbára, kataláz-reakcióra vonatkozó kutatásai. Elméletet állított fel az immunitásról. A róla elnevezett vegyi reakció jelenleg is használatos. Szakközleményei alkalmazott mezőgazdasági és élelmiszerkémiai, valamint kémiai és közegészségtani tárgyúak.
1904-ben díszelnöke volt a nürnbergi nemzetközi iskolaügyi kongresszusnak, 1892-től tagja, majd 1916-tól haláláig másodelnöke az Országos Közegészségügyi Tanácsnak. 1892-től vizsgálóbiztosa volt a felsőbb vámszaki vizsgáknak, 1893-tól pedig tagja az Országos Filoxéra Bizottságnak. 1897-1926 között részt vett a Mezőgazdasági Kísérletügyi Tanács munkájában és tagja volt a Mezőgazdasági Múzeumi Tanácsnak is. 1901-től állandó tagja és előadója volt a központi borvizsgáló szakértő bizottságnak, 1903-tól rendes tagja a törvényszéki orvosi vizsgáló bizottságnak. A szakmai testületek mellett számos hazai és külföldi tudományos társaság választotta tagjai közé. 1893-tól volt választott tagja az Országos Közegészségi Egyletnek, melynek technikai szakosztályát elnökölte is. Ugyancsak 1893-tól volt tagja a Földrajzi Társulatnak, a Természettudományi Társulatnak és a Budapesti Királyi Orvosegyletnek, melynek 1912-1916 között elnöki tisztét is betöltötte. 1913-ban választotta be a Felsőoktatási Egylet. Tagja volt továbbá az OMGE-nek, rendes tagja a Berlini Kémiai Társaságnak és levelező tagja a bécsi cs. és kir. Orvosegyesületnek. Betöltötte továbbá az Alföldi Magyar Közművelődési Egyesület Közegészségügyi Osztályának társelnöki tisztét is.
1895. augusztus 1-jén az országos vegykísérleti ügy fejlesztéséért királyi tanácsosi címet kapott. 1896-ban kitüntették a III. osztályú Vaskorona-renddel. Érdemei elismeréséül 1905. június 6-án „szentlőrinci” előnévvel magyar nemességet, 1910-ben udvari tanácsosi címet kapott. 1911-ben megkapta a Budapesti Kir. Orvosegyesület Balassa-érmét, 1917-ben a Lipót-rend lovagja címet. Elnyerte továbbá a Ferenc József-rend középkeresztjét a csillaggal és a Vöröskereszt tiszti díszjelvényét a hadiékítményekkel.
Főbb munkái: Der Begriff des Lebens. Innsbruck, 1876.; Grundzüge der Chemie des Menschen. Stuttgart, 1880.; Az életvegytan jelen álláspontja. Bp., 1882.; Egyszerű módszer a szőlőtalajok phylloxeramentességének vizsgálatára. Bp., 1887.; Die chemische Praxis auf dem Gebiete der Gesundheitspflege und gerichtlichen Medizin. Stuttgart, 1899.; Chemia. Tankönyv (Bugarszky Istvánnal). Bp, 1900.
Nyughelye: Fiumei úti temető 39/0/1/36 (temetés: 1926. VII. 20.).
