(Pest-Buda, 1866 – Budapest, 1944)
A család eredeti neve Kornfeld, melyet a híres orvosdinasztia alapítója, Kornfeld Sebald, Szabolcs megyei orvos magyarosított Korányira még 1848-ban. Korányi Sándor orvosi oklevelét Budapesten szerezte 1888-ban, de már 1884-től bonctani demonstrátor, 1887-től pedig gyakornok a kórbonctani tanszéken. 1889-től édesapja, Korányi Frigyes belklinikáján működött, ahol 1895-ben lett adjunktus. Megfordult Hoppe-Seyler strasburgi orvosi biokémiai intézetében. Az 1891/92. tanévben az Állatorvosi Akadémián helyettesként adta elő az élettant, szövettant és természettant. Az 1893/94. tanévben a budapesti egyetemen magántanári habilitációt nyert az idegrendszer kísérleti és gyakorlati kór- és gyógytana tárgykörből. 1894-től a Stefánia-gyermekkórház, 1895-től pedig a Szent István kórház orvosa. 1897-től rendkívüli egyetemi tanárként az I. sz. Belgyógyászati Klinikán oktatott, majd 1901/02-től a számára felállított belső betegségek diagnostikája elnevezésű tanszéket vezette. 1908/09-től az ugyancsak újonnan létrehozott III. sz. Belgyógyászati Klinika igazgató tanára lett. Az 1920-as években ő kezdeményezte a BCG-oltásokat. 1927-től az egyetem orvoskara képviseletében felsőházi tag. Iskolateremtő tanáregyéniség volt, olyan tanítványokkal mint Bálint Rezső, Haynal Imre, Hetényi Géza vagy Rusznyák István. Az elsők között alkalmazott fizikai-kémiai módszereket az orvoslásban, alapvető kutatásokat végzett a vesebetegségek terén. Az akkoriban népbetegségnek számító tbc-t édesapjával ellentétben már nem csupán kórházi kérdésként, hanem társadalmi problémaként fogta fel, melynek megoldása túlnyúlik az orvosi szakma hatáskörén. A pénzügyi válság okozta nagy egyetemi leépítések során klinikáját 1936-ban feloszlatták, őt magát nyugdíjazták. Az épületben ma az I. sz. Belgyógyászati Klinika működik. Az MTA-nak 1915-ben levelező, 1935-ben tiszteleti, majd 1937-ben rendes tagja lett. Szintén tagjává választotta a hallei Leopoldina Német Természettudományi Akadémia, illetve tiszteletbeli doktorává számos egyetem: Breslau (1930), Lyon (1932), Szeged (1933), Pécs és Athén. Egykori klinikájának utcája, az akkori Ludoviceum utca ma az ő nevét viseli. /kép lelőhelye: SOTE-levéltár 318. fond/
