(Brassó, 1865. február 21. – Budapest, 1940. február 10.)
Tanszék: Törvényszéki Orvostani Intézet 1915-1935.
Viselt egyetemi méltóság: dékán 1919/20-1921/22, rektor 1934/35.
Középiskoláit Brassóban, orvosi tanulmányait Budapesten végezte, ahol 1888. december 15-én avatták orvosdoktorrá. Még ebben az évben gyakornok, később második, illetve első tanársegéd lett a Törvényszéki Orvostani Intézetnél. 1892-től a fővárosi rendőrség rendőrorvosa volt. 1894-ben nyert magántanári képesítést a törvényszéki orvostani vizsgálati módszerek tárgyköréből. 1895-ben nyilvános rendkívüli, a következő évtől nyilvános rendes tanári kinevezést kapott a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemre. Három ízben (1897/98, 1904/05, 1911/12) dékáni, 1913/14-ben rektori, a rákövetkező tanévben prorektori tisztséget is viselt. Egyetemi munkája mellett ellátta a kolozsvári törvényszék orvos szakértői feladatait is. 1915-ben hívták vissza a budapesti egyetemre, ahol nyugalomba vonulásáig (1935) vezette a Törvényszéki Orvostani Intézetet. Emellett orvos szakértője volt a budapesti és Pest vidéki törvényszéknek. Aktív közéleti szerepet vállalt a keresztény-nemzeti politikai kurzus oldalán. 1922-1935 között igazgatótanácsi elnöke volt a Horthy Miklós Kollégiumnak, a Turul Szövetségben pedig első magiszteri tisztséget töltött be. 1918. május 2-ától az MTA levelező, 1935. május 16-ától rendes tagja. 1927-ben Balassa János díjjal ismerték el munkásságát. 1928-ban alapító tagja volt a Magyar Törvényszéki Orvosok Társulatának. 1929-től rendes tagja volt a Szent István Akadémiának. 1935-től elnöke, majd díszelnöke volt a Magyar Orvosok Nemzeti Egyesületének. Részt vett továbbá az Igazságügyi Minisztériumhoz kapcsolódó Igazságügyi Orvosi Tanács és Törvényszéki Orvosi Vizsgáló Bizottság munkájában. 1937-től a Leopoldina Német Természettudományos Akadémia tagja, valamint a Német Igazságügyi Orvosi Társaság (Deutsche Gesellschaft für Gerichtliche Medizin) tiszteleti tagja, valamint a Turul Bajtársi Szövetség első magistere volt. Nevéhez fűződik a röntgenvizsgálatok bevezetése a törvényszéki orvostani gyakorlatba. Az igazságügyi orvostanon belül a szövettan kiemelkedő jelentőségű művelője volt. Behatóan foglalkozott az emberi és állati csontok mikroszkopikus szintű elkülönítésének problematikájával, a lövési sérülések, a lövedék okozta izom– és kötőszöveti roncsolódás morfológiai vizsgálatával, a testfelületi lőpor-szennyeződés kimutatásával. Egyetemi tanári munkásságával hozzájárult a törvényszékiorvos-szakképzés magyarországi alapjainak lefektetéséhez. Két tanéven át orvoskari dékán (1920/21, 1921/22), majd 1934/35-ben, az egyetem 300 éves ünnepe évében rektor volt. Pályafutása során megkapta a II. oszt. Magyar Érdemkeresztet a csillaggal.
Főbb munkái: Az orvosi mentés kézikönyve (többekkel). Bp. 1891.; A törvényszéki orvostan haladása. In: A gyakorlati orvostan haladása. Bp. 1894.; Megfigyelési minták orvosszakértői jegyzőkönyvek szerkesztéséhez jegyzőkönyvek szerkesztéséhez. Bp. 1896.; Az orvosszakértői működés körül előforduló hibák, azok forrása és orvoslásuk eszközei. In: Erdélyrészi Jogi Közlöny, 1908.; Törvényszéki orvostan I-III. Bp. 1909-11.; Az öncsonkításról. Kolozsvár, 1914.; Az orvos-természettudományok a büntetendő cselekmények nyomozásában. Kolozsvár, 1914.; Lőfegyverekkel okozott és egyéb sérülések körül végzett újabb vizsgálatokról. Gyógyászat, 1915.; Halálesetek tisztázása nyomozás és vizsgálat után. In: Rend, 1925., A törvényszéki orvostan feladatai és teljesíthetőségük feltételei. Bp. 1925.; A törvényszéki orvostan tankönyve I-II. Bp. 1925-26.; Az orvos szerepe az igazságszolgáltatásban. Bp. 1925.; Szemelvények egy meg nem írt naplóból. Bp. 1933.; Sachliche Beweisung bei der Klärung von Todesfällen. Berlin-Leipzig, 1935.
