(Budapest, 1904 – Budapest, 1975)
Orvosi tanulmányait Budapesten végezte, oklevelet 1928-ban szerzett. Bár szigorlatait végig kitűnő eredménnyel tette le, a sub auspicis gubernatoris avatást megtagadták tőle. Még szigorlóként hívta meg Schaffer Károly professzor munkatársnak az Agykutató Intézetbe. 1928-tól a Schaffer vezette Elme- és Idegkórtani Klinika agyszövettani laboratóriumában dolgozott előbb díjtalan, majd díjas gyakornokként. 1928-1929-ben csaknem két éves tanulmányutat tett német egyetemek idegklinikáin. 1932-ben lett tanársegéd, 1938-ban adjunktus. 1934-ben magántanári képesítést szerzett az idegrendszer kórszövettana tárgykörben. 1938/39-ben hosszabb agyszövettani tárgyú tanulmányutat tett Angliában. 1939-ben egyetemi rendkívüli tanári címet nyert. 1944 őszén, Benedek professzor külföldre távozása után a kar megbízásából átvette a klinika vezetését. 1946. áprilisában igazgatói kinevezést és egyetemi tanári címet kapott. 1951. februárjában koholt vádak alapján megfosztották állásától, de tanári címét és illetményeit megtarthatta. Így került az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetbe, főorvosi beosztásba. 1956. október 1-jén rehabilitálták, és visszanyerte állását. 1957. január 1-jén az Elme- és Idegkórtani Klinika kettéosztásával létrejött Neurológiai Klinika élére nevezték ki. 1967-ben a klinika neve I. sz. Neurológiai és Psychiatriai Klinikára változott. 1952-től az orvostudományok doktora. 1974-ben vonult nyugalomba. Munkásságában jelentősek voltak a gliarostok szubmikroszkópos szerkezetére, a schizophrenia kórszövettanára, a chromophob adenomákra és a senilis agyelváltozásokra vonatkozó kutatásai. Tagja, illetve vezetőségi tagja volt több hazai és két külföldi szakmai egyesületnek, társaságnak, öt hazai és külföldi folyóirat szerkesztőbizottságának. 1966-ban elnyerte az Oktatásügy Kiváló Dolgozója címet, 1969-ben pedig a Verdienst Medaille der DDR kitüntetést.
/kép lelőhelye: SOTE-levéltár 49. fond/