(Budapest, 1962. december 16. – )

Dékán: 2013/14 –

Általános és középiskolai tanulmányait az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskolában végezte. 1982-ben nyert felvételt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Fogorvostudományi Karára. 1987-ben V. éves hallgatóként rektori pályamunkával Madzsar József-díjat kapott. Ugyanebben az évben diplomázott summa cum laude eredménnyel, és Kiváló fogorvostanhallgató I. fokozat kitüntetésben részesült. Tanulmányai befejezése óta az egyetem Fogorvostudományi Karának Fogpótlástani Klinikáján dolgozik. 1987-ben első szerzős közleményért Varga István pályázaton I. díjat, 1995-ben Körmöczi-díjat kapott. 1989-ben jeles eredménnyel fog- és szájbetegségek szakvizsgát tett, majd tanársegédi kinevezést kapott. 1994-ben a Tempus program keretében három hónapot töltött a Leuven-i Egyetem Fogpótlástani Klinikáján. A következő évben a Münster-i Egyetem Parodontológiai Klinika Orális Mikrobiológiai Csoportjánál töltött két hetet, ahol a periopatogén baktériumok tenyésztését tanulmányozta. 2000-ben adjunktussá lépett elő, majd 2001-től osztályvezető-helyettesi beosztásba került. 2004-ben védte meg Ph.D. téziseit, „Immunkompromittált betegek oropharingealis candidiasisa” témakörben. Ugyanebben az évben Konzerváló fogászat és fogpótlástan, Parodontológia tárgyakból kiválóan megfelelt eredménnyel szakvizsgát tett. 2005-ben bevezette a kurrikulumba a Gnatológia c. tantárgyat, melynek angol és magyar nyelvű előadója. Szintén 2005 óta a Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Tanácsának tagja. 2005 és 2007 között rektori megbízás alapján az Oktatási Centrum orvostechnológiai felelőse volt. 2007-ben részt vett a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ Egészségügyi Szakmenedzser Postgradualis programjában, illetve docensi kinevezést kapott és intézetvezető-helyettesi beosztásba került. 2007-2010 között a Fogorvostudományi Kar dékánhelyettesi feladatait látta el. 2006-2007 és 2010-2011 között a Nemzeti Bizottság a Magyar Fogászatért elnöke volt. 2009-től tagja a Fog – és Szájbetegségek Szakmai Kollégiumának. 2010-ben habilitációs minősítést szerzett, és a Fogpótlástani Klinika igazgatója lett. 2011-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. 2013. július 1-jétől a Fogorvostudományi Kar dékánja. 2013-ban M.Sc. fokozatot szerzett a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ Egészségügyi Szakmenedzser Postgradualis programjában.

1998-tól a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának titkárságvezetője, 2002-től a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának alelnöke, 2007-től elnöke. 2001-től 2005-ig és 2010-től az MFE Fogpótlástani Társaság vezetőségi tagja.

1994-től a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozata lapjának a Magyar Fogorvosnak szerkesztője, 2003-tól a Dental Hírek című újság vezető szerkesztője, 2005-től a Fogorvosi Szemle szerkesztője, 2008-tól a Semmelweis Egyetem Újság Szerkesztő Bizottság tagja.

(Főbb munkái:

Hermann P, Forgács K, Gál E, Lenkey B, Nagy G, Rozgonyi F: Effects of alkali metal ions on some virulence traits of Candida albicans. In: FOLIA MICROBIOLOGICA 48:(2) pp. 173-176. (2003).

Márton K, Hermann P, Dankó K, Fejérdy P, Madléna M, Nagy G: Evaluation of oral manifestations and masticatory force in patients with polymyositis and dermatomyositis. In: JOURNAL OF ORAL PATHOLOGY & MEDICINE 34:(3) pp. 164-169. (2005).

Madléna M, Hermann P, Jáhn M, Fejérdy P: Caries prevalence and tooth loss in Hungarian adult population: Results of a national survey. In: BMC PUBLIC HEALTH 8: Paper 364. (2008).

Hermann P, Gera I, Borbély J, Fejérdy P, Madléna M: Periodontal health of an adult population in Hungary: Findings of a national survey. In: JOURNAL OF CLINICAL PERIODONTOLOGY 36:(6) pp. 449-457. (2009).

Kiraly M, Porcsalmy B, Pataki A, Kadar K, Jelitai M, Molnar B, Hermann P, Gera I, Grimm WD, Ganss B, Zsembery A, Varga G: Simultaneous pkc and camp activation induces differentiation of human dental pulp stem cells into functionally active neurons. In: NEUROCHEMISTRY INTERNATIONAL 55:(5) pp. 323-332. (2009).

Kristóf K, Kocsis E, Szabó D, Kardos S, Cser V, Nagy K, Hermann P, Rozgonyi F: Significance of methicillin-teicoplanin resistant Staphylococcus haemolyticus in bloodstream infections in patients of the Semmelweis University hospitals in Hungary. In:

EUROPEAN JOURNAL OF CLINICAL MICROBIOLOGY AND INFECTIOUS DISEASES 30:(5) pp. 691-699. (2011).

Fábián TK, Hermann P, Beck A, Fejérdy P, Fábián G: Salivary Defense Proteins: Their Network and Role in Innate and Acquired Oral Immunity. In: INTERNATIONAL JOURNAL OF MOLECULAR SCIENCES 13:(4) pp. 4295-4320. (2012).