Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 169. évfordulója alkalmából rendezett egyetemi ünnepély keretében került sor a Baráti Kör ifjúsági díjainak átadására 2017. március 10-én a Nagyvárad téri Elméleti Tömb Dísztermében.

Narrátor:

A Semmelweis Egyetem több mint hatszáz tagot számláló Baráti Körének fő céljai között szerepel, hogy eszmei és anyagi eszközökkel segítse a tehetséges egyetemi hallgatók szellemi és lelki nevelését, fizikai edzettségét, elitteljesítményét. Ezért a Baráti Kör Vezetősége nemzeti ünnepünk alkalmából ez évben is odaítélt két ifjúsági díjat. Felkérem Dr. Monos Emil professzor urat, a Baráti Kör elnökét és Dr. Némedy Edit főorvos asszonyt, a Baráti Kör vezetőségi tagját, fáradjanak ki a díjak átadásához. Kérem a díjazottakat, hogy nevük elhangzásakor jöjjenek ki átvenni a díjat igazoló Emléklapot.

A Semmelweis Egyetem kollégiumainak igazgatója, Dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör 120 000 Ft-tal jutalmazza majd az idei Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó hallgatóit. Az ezt igazoló Emléklapot Fésűs Luca, a Fórum egyik szervezője veszi át Dr. Godó Ferenc megbízásából.

Egyetemünk Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója, Várszegi Kornélia pályázatára a Baráti Kör 250 000 Ft-ot biztosít az egyetemi hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére. Kérem Várszegi Kornélia igazgató asszonyt, vegye át az Emléklapot.

A jutalmazottaknak sok sikert kívánunk!