Dr. Ács Balázs – A digitális patológia szerepe az emlőrák diagnosztikájában
A Baráti Kör 2017. március 29-i rendezvényén Prof. Dr. Wéber György, a SE Kísérletes és Sebészeti Műtéttani Intézet igazgatója három munkatársával együttesen számolt be az intézet sikereiről. Wéber professzor Műtéttan most és 150 évvel ezelőtt című előadásában az intézet létrejöttéről, 2010. július 1-jei kinevezésétől napjainkig elért eredményeikről szólt. Prof. Dr. Sándor József a hiánypótló „Műtéttan” könyvükről, Dr. Ferencz Andrea a Skill Tréning Programról, Dr. Szabó Györgyi pedig a Munkahelyi Állatjóléti Bizottság tevékenységéről beszélt.
Dr. Ács Balázs PhD-hallgató, a Baráti Kör Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna pályázatának 2015. évi díjazottja A digitális patológia szerepe az emlőrák diagnosztikájában című előadásában kutatási eredményeiről és terveiről számolt be.
Az előadóknak szívből köszönjük az igen tartalmas, érdekes prezentációkat és hozzájárulásukat ahhoz, hogy honlapunkon is publikáljuk előadásuk anyagát!
Urbán Beatrice összefoglalója e rendezvényről megtalálható a Semmelweis Egyetem újságban (XVIII. évf. 3. szám, 24. old.).
Prof. emer. Dr. Monos Emil,
a Baráti Kör elnöke