A „Klinikai Kísérleti Kutató” múltja, jelene és jövője
Dr. Benyó Zoltán DMSc, a Semmelweis Egyetem Klinikai Kísérleti Kutató Intézetének igazgatója, 43 évesen 7 évvel ezelőtt kapta meg egyetemi tanári és intézetigazgatói kinevezését. Szakmai pályája kezdeteitől ennek az intézetnek a talaján bontakozott ki. Dr. Sándor Péter és Dr. Kovách Arisztid mentorálása mellett 30 éve, 20 évesen lett TDK tag. Következetes tudományos építkezését 4 hosszabb külföldi tanulmányúton erősítette (Philadelphia, München, Heidelberg, Groningen).
Az eikozanoidok, lizofoszfolipidek és endokannabionidok vérkeringés szabályozásban játszott szerepének kutatásában elért eredményeivel a nemzetközi élmezőnybe került (Stroke 2001, J Clin Invest 2005, Nat Med 2008, FASEB J 2014, Am J Physiol HCP 2016, FASEB J 2017). A molekuláris vérkeringés-élettani mechanizmusok kutatásával mind metodikájában, mind tartalmában igen fontos új irányt vezetett be intézetünkben. Az integratív rendszerszemlélet következetes képviselője magas színvonalú kutató és oktató-nevelő tevékenységében egyaránt. Az agyi vérkeringés-szabályozásáról Dr. Sándor professzorral társszerzőségben írt kismonográfiájával (Semmelweis Kiadó, 2016) nagyon értékes forrást nyújt mind a graduális, mind a posztgraduális képzés számára.
Érthetetlen módon, sikeres igazgatói tevékenységét és nemzetközi rangú intézetének életét igen súlyos megpróbáltatásnak tette ki az ÁOK vezetése részéről indított kényszerkésztetéses átszervezés. Ennek eredményeképpen az intézet elveszítette személyi állományának s területének mintegy felét! Benyó Zoltán azonban nem kapitulált a sors előtt! A rektori irányítás alá került intézet élén heroikus munkával, alkotó módon rendezi át intézetünk szerkezetét, életét, miközben igen izgalmas, bíztató új távlatokat nyit munkatársai számára.
Köszönjük Dr. Benyó professzor úrnak, hogy a Baráti Kör 2017. január 25-i összejövetelén kitűnő előadásával bemutatta a Klinikai Kísérleti Kutató Intézet múltját, jelenét és jövőjét!
Dr. Monos Emil, a Baráti Kör elnöke,
a Klinikai Kísérleti Kutató professor emeritusa