Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 168. évfordulója alkalmából rendezett egyetemi ünnepély keretében került sor a Baráti Kör ifjúsági díjainak átadására 2016. március 11-én az Elméleti Orvostudományi Központ Szent-Györgyi Albert előadótermében.

Narrátor:

A Semmelweis Egyetem több mint félezer tagot számláló Baráti Körének fő céljai között szerepel, hogy eszmei és anyagi eszközökkel segítse a tehetséges egyetemi hallgatók szellemi és lelki nevelését, fizikai edzettségét, elitteljesítményét. Ezért a Baráti Kör 2016-ban is meghirdette ifjúsági tagjai részére a „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatot.
Felkérem Dr. Monos Emil professzor urat, a Baráti Kör elnökét és Dr. Némedy Edit főorvos asszonyt, a Baráti Kör vezetőségi tagját, fáradjanak ki a díjak átadásához. Kérem a díjazottakat, hogy nevük elhangzásakor jöjjenek ki átvenni a díjat igazoló Emléklapot.

120 000 Ft-os díjat nyert Dr. Szabó Bálint Gergely (Szent László Kórház, I. számú Infektológiai Osztály), melyből részt vehet az Amszterdamban 2016. április 9-12. között megrendezésre kerülő 26. ECCMID-en (26th European Congress of Clinical Microbiology and Infectious Diseases).

A Baráti Kör vezetősége ebben az évben is odaítélt két további – rendkívüli – ifjúsági díjat. A Semmelweis Egyetem kollégiumainak igazgatója, Dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör 120 000 Ft-tal jutalmazza majd az idei Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó hallgatóit. Az ezt igazoló Emléklapot Pálya Fanni veszi át Dr. Godó Ferenc megbízásából.

Egyetemünk Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója, Várszegi Kornélia pályázatára a Baráti Kör 250 000 Ft-ot biztosít az egyetemi hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére. Kérem Fodor Ákos igazgató helyettes urat, hogy Várszegi Kornélia megbízásából vegye át az Emléklapot.

Minden kitüntetettnek szívből gratulálunk!