A Semmelweis Egyetem Baráti Köre
elnökének tájékoztató körlevele – 2013.

TISZTELT TAGTÁRSUNK
ÉS JÖVŐBENI TAGTÁRSUNK!

Baráti szeretettel kívánjuk,
hogy 2013
SZÉP EREDMÉNYEKBEN ÉS ÖRÖMÖKBEN bővelkedő esztendő legyen az ÖN ÉS SZERETTEI SZÁMÁRA!

Szívből köszönjük, ha az elmúlt évben bármilyen módon támogatta
a Baráti Kör tevékenységét, kérjük támogatását ez évben is!

Azzal a reménnyel ismertetjük a 2012. év eredményeit és a 2013. évi terveinket, hogy ezek örömeiben Ön is szívesen osztozik velünk, illetve programjaink megvalósításában Ön is részt vállal. Természetesen a Baráti Kör csupán akkor tudja sikeresen fenntartani, s újabbakkal gyarapítani kreatív tevékenységét, ha Ön támogatja a Kört a rendezvények látogatásával, a Semmelweis Egyetem értékes hagyományainak ápolásával, új hazai és külföldi tagok toborzásával, s nem utolsósorban adománnyal (további információ a 6. oldalon található*) és adományozók szervezésével. Minden tagunk büszke lehet arra, hogy évente már öt különböző, pályázható Baráti Kör díjjal segítjük, serkentjük elitteljesítményre az egyetemi ifjúságot! A legutóbbi években, azonban, csökkent a bevételünk, ezért csak akkor tudjuk folytatni az eddigi szinten e nagyszerű ifjúsági programokat, ha megfordítjuk a csökkenő tendenciát. A Kör hatékonyságának elengedhetetlen feltétele az is, hogy tovább növeljük tagjaink létszámát, s Ön csatlakozzon hozzánk, ha esetleg jelenleg még nem tagunk, ill. segítsen a tagtoborzásban, ha tagunk. Hangsúlyozzuk, hogy életkorra és foglalkozásra való tekintet nélkül tagjaink soraiba várjuk mindazokat, akik bármilyen okból szimpatizálnak célkitűzéseinkkel, s a Semmelweis Egyetemmel. A Jelentkezési lap letölthető az internetes honlapunkról (www.baratikor.sote.hu), de kérhető – befizetési csekkel együtt – közvetlenül is e-mailen (baratikor@semmelweis-univ.hu), vagy telefonon (210-2930/56385) Halász Andrea munkatársunktól. A Baráti Kör aktív taglétszáma jelenleg 616 fő, a túlnyomó többség évi tagdíjjal, sokan azt jelentősen meghaladó összeg adományozásával támogatják tevékenységünket; mindezt baráti köszönettel nyugtázzuk.

1.) 2012-ben is emlékezetes sikerrel tartottuk meg kulturális klubösszejöveteleinket. Felkért kiváló előadók tiszteltek meg bennünket élményt adó prezentációkkal, akiknek ezúton is kifejezzük köszönetünket.

Rendezvényeink egész évi programját, kronológiai sorrendben, a következőkben foglaljuk össze:

  • Január 25.: Prof. Dr. Tulassay Tivadar akadémikus, rektor „Egyetemünk jelene és jövője”; Dr. Pintér Alexandra PhD-hallgató (a Baráti Kör Doktorandusz Kiválósági Díjasa, 2011) „Szívvel-lélekkel”
  • Február 29.: Dr. Gerber Gábor egyetemi docens, dékánhelyettes „Radix in Anatomia”; Dr. Borbély Judit egyetemi adjunktus „De gustibus et coloribus” (Fogorvosi Tagozat)
  • Március 28.: Bálint András színművész, színházigazgató „Orvosprofesszori környezetből a Radnóti Színházig”; Prof. Dr. Halmy László „Kibédi Mátyus István 285. születésnapja”
  • Április 25.: Dr. Jávor András közigazgatási államtitkár „Orvosetika a globalizáció érájában”; Dr. György Bence PhD-hallgató (a Baráti Kör „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatának 2011. évi díjazottja) „Mikrovezikulák: új hírvivők a sejtek közötti kommunikációban”
  • Május 30.: Prof. Dr. Szathmári Miklós klinikaigazgató „A KORÁNYI PROJEKT bemutatása”; Dr. Tátrai Erika PhD-hallgató (a Baráti Kör „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatának 2011. évi díjazottja) „A retina szerkezet patológiás változásainak vizsgálata in vivo”
  • Szeptember 26.: Prof. Dr. Balogh Károly „Életpályám a Semmelweis Egyetemtől a Harvard Egyetemig”; Dr. Tárnoki Ádám Domonkos klinikai orvos, PhD-hallgató „Kardiovaszkuláris ikervizsgálatok hazánkban”
  • Október 31.: Prof. Dr. Ligeti Erzsébet akadémikus „Alkalmazott élettan – hátizsákkal”; Nguyen Pham Bao Quynh egyetemi hallgató „Kettős identitás”
  • November 28.: Prof. Dr. Bolberitz Pál tanszékvezető (PPKE), filozófus, a Szent István Tudományos Akadémia elnöke „Egyetem és egyetemesség”; Dr. Rigó Kinga egyetemi főtitkár, jogász „A történeti alkotmánytól a nemzeti felsőoktatásról szóló törvényig – az új törvény fontosabb elemei”

2.) 2013. folyamán is igényes és gazdag kulturális klubprogramok várnak ránk. Felkért előadóink nevét ABC sorrendben, előadásaikat előzetes címmel soroljuk fel:

  • Prof. Dr. Acsády György „Az Ér- és Szívsebészeti Klinika igazgatója voltam”
  • Csáky Pál (Szlovákia), téma előkészületben („Szlovákiai és magyar egyetemek közötti kapcsolatok”?)
  • Dr. Főzy István „Korai élet nyomai a Kárpát-medencében”
  • Prof. Dr. Halász Béla „Pályám gyökerei a Szentágothai iskolában”
  • Prof. Dr. Kellermayer Miklós „Egyedi molekuláktól az organizmusig – Pécstől a Semmelweis Egyetemig”
  • Dr. Kiss László (Szlovákia) „Az elsők legjobbjai: Chernyei János, Haidenreich Lajos és Stipsics Ferdinánd Nagyszombatban végzett doktorok emlékezete”
  • Dr. Kovács András urológus-sebész főorvos „Életutam, amerre haladok”
  • Prof. Dr. Merkely Béla „A kardiológia jelene és jövője Egyetemünkön”
  • Prof. Dr. Sándor József „A jövő sebészete”
  • Dr. Schmidt Mária főigazgató, Terror Háza Múzeum – látogatás (Alumni Társasággal közösen!)
  • Prof. Dr. Réthelyi Miklós „Két év a Nemzeti Erőforrás Minisztérium élén”
  • Prof. Dr. Romics Imre „Az én katedrám az Urológiai Klinikán (1997-2012)”
  • Prof. Dr. Tóth Miklós, előző TF dékán „Utam a TF dékánságig”
  • Dr. Tóth Zsuzsanna egyetemi docens, dékánhelyettes (FOK)

Rövid programok terve:

  • Prof. emer. Dr. Anderlik Piroska „Emlékezés Preisz Hugóra, egyetemünk egykori rektorára”
  • Bombera Krisztina riporter, műsorvezető „Miként látom én az Egyetem helyzetét a hírvilágban”
  • Bukosza Éva Nóra „Tanulmányutam Freiburgban”
  • Dr. Hábetler András, a Magyar Operaház tagja: operaáriák
  • Prof. emer. Dr. Monos Emil „A Semmelweis-serlegbeszédek”
  • Dr. Pataki Gergely sebész és plasztikai sebész szakorvos „Magyar alapítású plasztikai sebészeti misszió Bangladesben”
  • Prof. Dr. Túry Ferenc: Citeraszó
  • A BK által díjazott egyetemi PhD és graduális hallgatók, a Medikus Zenekar, valamint a Medika Fúvós-trió rövid szakmai, ill. kulturális prezentációi

E klubprogramok időpontját, helyét meghirdetjük körlevelek, valamint a „Semmelweis Egyetem” és a „Szinapszis” újság, továbbá az internetes honlapunk révén. Az előadások előtt félórával büfével várjuk a résztvevőket.

3.) Az egyetemi ifjúság támogatására, mint fentebb írtuk, 2012-ben is kiemelt hangsúlyt helyeztünk:

  • A Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna pályázat keretében a 100eFt-os első díjat Dr. Bikov András PhD hallgató (Pulmonológiai Klinika) nyerte el az American Thoracic Society 2012. május 18-23. között San Franciscoban megrendezésre került kongresszusán történő részvétele támogatására. A 80eFt-os második díjat Dr. Toldi Gergely PhD hallgató (I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika) kapta a 2012. március 18-21. között Davosban megrendezésre került „VI. World Immune Regulation Meeting” elnevezésű konferencián történő részvétele támogatására. A harmadik díj nem került kiosztásra. A díjakat a Semmelweis Egyetem március 14-i ünnepségén adtuk át.
  • A Semmelweis Egyetem kollégiumainak főigazgatója, Dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör összesen 4x25eFt-os díjjal jutalmazta a 2012. évi Korányi Frigyes Tudományos Fórum négy szekciójának 1-1 kiváló teljesítményt nyújtó diákszereplőjét.
  • Egyetemünk Testnevelési és Sportközpontjának igazgatója, Dr. Kiss Kálmán kérésére a Baráti Kör 200eFt-ot biztosított a hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére.
  • A Doktorandusz (PhD) Kiválósági Díj ünnepélyes átadása a Dies Academicus-on, október 27-én történt; a két 100eFt-os díjat György Bence és Tóth Balázs nyerte.
  • A Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Kiválósági Díj ünnepélyes átadására a Kerpel Napon, 2012. december 14-én került sor; a két 50eFt-os díjat Dr. Domonkos Andor PhD hallgató és Kolonics Ferenc ÁOK VI. évf. hallgató kapta.

4.) A Baráti Kör ifjúsági díjait 2013-ban is öt ágon szeretnénk meghirdetni! Ezek:

  • a hagyományos Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna ifjúsági pályázat: 60-80-100eFt-os díjak;
  • az egyetemi testnevelés támogatása: 250eFt;
  • két 100eFt-os díj kiváló doktorandusz (PhD) hallgatók jutalmazására – SE Doktori Tanáccsal együttműködve;
  • a Kerpel-Fronius Tehetséggondozó Program támogatása két 50eFt-os Kiválósági Díjjal – együttműködés a Kerpel-Fronius Program Tanáccsal;
  • a Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó diákszereplőinek jutalmazása: 4x25eFt – a konferencia zsűrijének javaslata alapján.

(Sajnos redukálnunk kell a jelzett összegeket az esetben, ha nem növekszik a bevételünk!)

5.) Semmelweis Napon (július 1.), az Egyetem ünnepsége keretében, a Baráti Kör képviselői – Dr. Kiss Kálmán, Dr. Schmidt Péter és Dr. Monos Emil – is helyeztek el koszorút a belső telepi Semmelweis szobor előtt. 2013-ban szintén tervezzük a koszorúzást.

6.) Alapszabályunkat követve, 2012-ben is megtartottuk a Baráti Kör két vezetőségi ülését (V. 30. és X. 31.) és Közgyűlését (XI. 28.), amely egyhangúlag jóváhagyta a Vezetőség tevékenységét.

A közgyűlés elnöki beszámolója keretében ismertetésre került, hogy Egyetemünk új rektora, Dr. Szél Ágoston professzor is fenntartás nélkül támogatja a Kör tevékenységét, s elismeri eredményeit.

Internetes honlapunk (www.baratikor.sote.hu) működtetése, gyarapítása tovább folyik, a Közgyűlés jegyzőkönyvbe foglalta köszönetét az EOK új informatikusainak (Nagy Imre, Árva-Tóth Réka) színvonalas, önzetlen munkájukért. Az internetes portál nélkülözhetetlen hírmédiánk. Értékápoló és értékfeltáró adatbázis is ez, folyamatosan gyarapítjuk. A Körrel kapcsolatos általános tájékoztatás (Vezetőség, Történet, Alapszabály, Belépési nyilatkozat) és naprakész új információk mellett hozzáférhető a rektorok, a dékánok, az első tanszékvezetők, ill. intézetigazgatók, valamint a Kör elnökeinek Galériája (kétszáz felett a portrék-életrajzok száma), továbbá számos egyetemi intézetünk elektronikus múzeuma és sok, elhangzott értékes előadás képekkel gazdagon dokumentált, szerkesztett változata. Dr. Molnár László vezetőségi tagunk és Dr. Kovács Éva (Nyelvi Kommunikációs Központ) irányításával folyik a Galéria adatainak bővítése, valamint angol nyelvű változatának előkészítése, rövidesen ez is elérhető lesz a honlapon.

7.) A Semmelweis Egyetem újság fontos „szócsöve” a Körnek. A Szerkesztőbizottság elnöke Dr. Sótonyi Péter és Dr. Donáth Tibor tiszteletbeli elnök, a szerkesztőség munkatársaival együtt, fokozott figyelemmel gondozzák híreinket, beszámolóinkat. A Baráti Kör Közgyűlése külön kifejezte köszönetét Donáth professzornak a rendezvényeinkről írt értékes tudósításokért. Minden klubtalálkozón díjtalanul hozzá lehet jutni a lap legújabb példányaihoz, elektronikus változata pedig elérhető az interneten honlapunk révén (www.baratikor.sote.hu: „Kapcsolatok” menüpont).

Együttműködési lehetőségünk a Szinapszis hallgatói lappal is figyelemreméltó.

8.) Továbbra is nyitottak maradunk, hogy ápoljuk, fejlesszük a kapcsolatokat hazai és külföldi társaságokkal, intézményekkel, szervezetekkel, így a társegyetemekkel, a Magyar Orvostörténelmi Társasággal, a Semmelweis Múzeummal és Könyvtárral, a Magyar Orvosok Nemzetközi Akadémiájával (WHMA), a Düsseldorfi Semmelweis Társasággal, az Amerikai-Magyar Orvosszövetséggel (HMAA), a Finn-Magyar-Észt Orvos Társasággal.

Egyetemünk Alumni Irodájával tovább épül az együttműködés, segítettünk a 2012. november 17-i sikeres Alumni Találkozó szervezésében is, amelyen a Kör képviseletében „BOTE, SOTE, SE – az önállóvá lett egyetem első hat évtizede” címmel tartott előadást Monos Emil és Molnár László. Egyeztetjük és saját felületeinken (honlap, e-mail) együtt hirdetjük a következőket: Baráti Kör havi összejövetelei, Alumni kulturális program, Alumni kirándulás (http://alumni.semmelweis-egyetem.hu). A Terror Háza Múzeum látogatását is közösen fogjuk szervezni.

9.) A Baráti Kör programjainak megvalósításához nélkülözhetetlen forrás a rendszeres szolgáltatások biztosítása az Egyetem intézményei részéről – mindezekért hálás köszönetünket fejezzük ki, különösen a következőknek (ABC sorrendben): Aknai Károlyné pénztáros, Hegedűs Judit EOK igazgató és munkatársai, Dr. Molnár László a Központi Levéltár vezetője és munkatársai, Dr. Szél Ágoston a Semmelweis Egyetem új rektora, valamint előző rektora Dr. Tulassay Tivadar és szakmai-adminisztratív-gazdasági munkatársaik, Dr. Táncos László a Semmelweis Kiadó igazgatója és munkatársai.

E helyütt külön is köszönetet mondunk mindazoknak, akik a minimum tagdíj feletti befizetésekkel támogatták, illetve támogatják közös céljaink megvalósítását, s ezt fokozott mértékben kérjük 2013-ban!

Kiemelt köszönet illeti az Egészséges Nemzedékért Alapítványt a szponzori támogatásért.

Újévi jókívánságainkat megismételve, szeretettel várjuk a személyes találkozásokat Önnel és szeretteivel a Kör rendezvényein!

Sok üdvözlettel, a Baráti Kör Vezetőségének minden tagja nevében,

Budapest, 2013. január 2.

Prof. emer. Dr. Monos Emil
a Baráti Kör elnöke

 

* A Baráti Kör működésének fenntartása – az Egyetem által nyújtott támogatás mellett – a tagság által fizetett tagdíj, illetve adományok segítségével történik. A tagdíj címén javasolt támogatás összege magyar állampolgárságú aktív dolgozók esetében legalább 1500Ft/év, nyugdíjasok és egyetemi hallgatók esetében pedig legalább 500Ft/év. (Kérjük, hogy a mellékelt csekken történő befizetés lehetőleg még január-február folyamán megtörténjék, így csökkenthető a banki kezelési költség.)
Külföldön élő aktív dolgozó tagjainknak legalább 50 USD/év, nyugdíjas tagok esetében pedig 20USD/év, illetve a megfelelő forint, vagy euro összegű tagdíj javasolt. A befizetés külföldről történhet levélben küldött személyi csekk révén „Semmelweis University Alumni Association – Baráti Kör” megjelöléssel; banki átutalás esetén pedig az alábbi címre:

Magyar Külkereskedelmi Bank Zrt. (1056 Budapest, Váci utca 38.)
SOTE Baráti Kör (1085 Budapest, Üllői út 26.)
Számlaszám: 10300002-20314006-00003285
(SWIFT-kód: MKKB HU HB)
(IBAN szám: HU09 1030 0002 2031 4006 0000 3285)

 

Letölthető anyag