A klinika pavilon épületszárnyának III. emeletén 1994-ben kialakított Asszisztált Reprodukciós Osztály magában foglalja a betegek kivizsgálására és kezelésére szolgáló három rendelőből álló klinikai rész mellett az embriológiai és az endokrinológiai laboratóriumot, valamint az asszisztált reprodukciós műtőt.  

Statisztikák szerint a házasságok 15-20%-ában számíthatunk meddőségre, vagyis a spontán gyermekáldás elmaradására egy-két éven keresztül folytatott, fogamzásgátlástól mentes, rendszeres házasélet ellenére. Ezek azok a házaspárok, akik a részletes tanácsadástól kezdve az egyszerű ovulációindukciós kezelésen, illetve az ondófelhelyezésen keresztül a szervezeten kívüli megtermékenyítésig az orvosi segítségnyújtás különböző módjait igénylik. Az asszisztált reprodukció fogalma ezen kezelések összefoglalását jelenti. 

Az osztályunkhoz gyermekáldás elmaradása miatt segítségért forduló házaspár mindkét tagját részletes kivizsgálásban részesítjük, és csak ezt követően kezdjük el az adott esetben legnagyobb eséllyel kecsegtető, legkisebb kockázattal járó kezelést. A kivizsgálást a pár nőtagjának endokrinológiai illetve férfitagjának spermavizsgálatával kezdjük. Az endokrinológiai laboratóriumban az alaphormon kivizsgálás mellett funkcionális terheléses tesztet is végzünk az agyalapi mirigy működésének megítélésére. A vérvétel munkanapokon reggel 7 és 9 óra között történik. A spermavizsgálatot az embriológiai laboratóriumban végezzük. A női kismedence hüvelyen keresztüli ultrahangvizsgálata és a tüszőnövekedés ultrahangos nyomonkövetése is a diagnosztikai tevékenységünk fontos része.

Az ovulációindukciós kezelések során a pár nőtagja tüszőérést serkentő készítményt kap megfelelő ultrahang illetve szérumhormon szint ellenőrzés mellett. Az ondófelhelyezés (intrauterin inszemináció, IUI) során az előkészített spermamintát vékony katéteren keresztül juttatjuk a méh üregébe.

A legbonyolultabb asszisztált reprodukciós beavatkozás a szervezeten kívüli megtermékenyítés (in vitro fertilizáció = IVF) során több petefészektüsző egyidejű érlelése után, a hüvelyen keresztül, ultrahangellenőrzés mellett végzett tüszőleszívással nyerünk érett petesejteket.

ivf

A szervezeten kívüli megtermékenyítés a hímivarsejtek és az előinkubált petesejtek 16-18 órás együtt-tenyésztését és a megtermékenyült petesejtekből keletkezett embriók 24-48 órás in vitro tenyésztését jelenti. Az in vitro megtermékenyülés elősegítésére alkalmazzuk az intracitoplazmatikus spermiuminjekció (az ondósejtek petesejtbe történő befecskendezése) módszerét (ICSI) is. A létrejött embriókat 2-3-5 napon keresztül inkubátorban tenyésztjük. Ezt követően kerül sor az embrióbeültetésre, amikor az embriókat a méh nyakcsatornáján keresztül bevezetett embriótranszfer-katéter segítségével a méh üregébe juttatjuk. A beültetést megelőzően lehetőségünk van az embriókat körülvevő burok lézersugár segítségével történő megnyitására, ami bizonyos esetekben növelheti a beágyazódás esélyét. A beültetésre nem kerülő, de szabályosan fejlődő, életképesnek tűnő embriók fagyasztva tárolhatók későbbi felolvasztás és beültetés céljából.