A Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinikája adott otthont az idén első alkalommal Magyarországon megrendezett, legnagyobb európai ortopédiai-traumatológiai szervezet, az EFORT egyhetes Travelling Fellowship-jének október 6. és 13. között. A fiatal, szakvizsga előtt álló ortopéd-traumatológus rezidensek egyhetes nemzetközi ösztöndíj programja keretében tíz rezidens látogatott el hazánkba, akik előadásokon, esetbemutatásokon és műtéteken keresztül ismerhették meg az itthon alkalmazott technikákat.

Nagy szakmai megtiszteltetésnek számít, hogy Magyarországon elsőként – dr. Szendrői Miklós, korábbi EFORT elnök irányításával – az Ortopédiai Klinika szervezhette meg ezt a nemzetközi képzést – emelte ki dr. Szatmári Attila, a klinika rezidense, a program egyik szervezője. Hozzátette: a Travelling Fellowship alatt lehetőség nyílik a szakirányú képzés mellett az egyetem, ezen belül is az Ortopédiai Klinika nemzetközi népszerűsítésére.

Galéria

6kép

A tudományos program keretében a különböző európai országokból érkező tíz fiatal szakorvos több intézménybe látogatott el, ahol a magyar ortopéd-traumatológiai ellátást ismerhették meg. Két napot töltöttek az Ortopédiai Klinikán, ahol a többi között a klinika számára kiemelt területről, a csont- és lágyrésztumor sebészetről hallhattak előadást, de szó esett még a kéz- és vállsebészeti műtétekről, a térdfeltáró beavatkozásokról, valamint bemutatták a klinikán működő járáslabort is – ismertette dr. Szatmári Attila. A kurzus résztvevői az Uzsoki Utcai Kórház Ortopéd-Traumatológiai Osztályán a mozaikplasztikáról hallhattak előadást, a Pécsi Tudományegyetem Ortopédiai Klinikáján pedig a 3D CT-s központban mutatták be nekik, hogy komplikáltabb esetekben hogyan terveznek meg egyedi készítésű implantátumokat. A program utolsó állomásaként az Országos Gerincgyógyászati Központot ismerték meg közelebbről, ahol a gerincgyógyászati előadások mellett beavatkozásokat is végig kísérhettek. A fiatal rezidensek egy-egy rövid prezentáció keretében bemutatták saját munkásságuk mellett a kórházuk profilját is.  dr. Szatmári Attila kiemelte: a visszajelzések egyértelműen pozitívak voltak, a külföldi kollégák sok új tapasztalattal és élménnyel térnek haza.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.