A Semmelweis Egyetem legnagyobb presztízsű nemzetközi tudományos elismerését a Semmelweis Budapest Awardot, a szívinfarktus-ellátás forradalmasításáért veheti át a világ egyik legismertebb klinikai kutató kardiológus professzora, Petr Widimský. A Magyarországon 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktus ellátás becslések szerint 100 000 honfitársunk életét mentette meg.

Petr Widimský a prágai Károly Egyetem és Egyetemi Kórház professzora, a Szívcentrum vezetője és az egyetem orvoskari dékánja. Tudományos munkájának legfontosabb társadalmi jelentősége, hogy az általa vezetett klinikai vizsgálatok eredményei alapjaiban változtatták meg a szívinfarktus ellátását. Az úgynevezett „Prague” (Prága) vizsgálatok során sok ezer fős betegcsoporton bizonyította, hogy a katéteres szívkoszúrér tágítás hatékonyabb terápia a heveny szívizom infarktussal kezelt betegek ellátásában, mint a korábban széles körben alkalmazott vérrögoldó infúziós kezelés. A Prague vizsgálatok eredményi alapján az alkalmazott módszerek széleskörű elterjedésével mintegy felére csökkent az infarktuson átesett betegek kórházi halálozása, a szívkatéteres koszorúér megnyitás több millió emberen segített. Csak Magyarországon a 2003-óta fokozatosan bevezetett szívkatéteres infarktusellátás becslések szerint 100 000 honfitársunk életét mentette meg.

A katéteres koszorúér-tágítás során a heveny szívinfarktus miatt kórházba szállított páciens koszorúereit egy vékony csővel (szívkatéter) közvetlenül tudják vizsgálni és szükség esetén terápiás beavatkozásra is sor kerülhet. Ezen módszer lehetővé teszi, hogy a panaszt okozó szűkületet illetve elzáródást újra megnyissák és kitágítsák, azaz a véráramlást ismét biztosítsák. Az esetek döntő többségében fémből készült koszorúér implantátumot, úgynevezett stent, is helyeznek az érbe, amely hosszú távon nyitva tartja a kezelt érszakaszt.

Petr Widimsky rendszereres látogatója a magyar szakmai konferenciáknak, a Semmelweis Egyetem vezető kardiológusai pedig számos nemzetközi tanulmány elkészítésében dolgozhattak együtt és több kiemelkedő nemzetközi folyóiratban publikáltak a professzorral.

Számos kitüntetései közül legfontosabbak az Európai Kardiológiai Társaság 2014-es aranyérme, a Cseh Köztársaság 2016-ban odaítélt „Mensa Honorary” elismerése, melyet „a cseh nemzet intellektuális felemelkedéséért és az ország nemzetközi elismertségéért” folytatott munkájáért vehetett át. Ezen felül 2017-ben a Charles University „Donatio Universitatis Carolinae“ díját is megkapta. A cseh kutató több mint 20 tankönyv fejezet és 500 nemzetközi cikk szerzője, a Thomson Reuters a legtöbbet idézett cseh orvosként, valamint a világ egyik legnevesebb tudósaként tartja számon.

Petr Widimský professzor 1979-ben vette át orvosi diplomáját, majd 1987-ben belgyógyász, 1992-ben kardiológiai szakvizsgát tett. 1979 óta a prágai „Kralovske Vinohrady“ egyetemi kórházban dolgozik, majd 1995-ben létrehozza az intézmény szívcentrumát, a Cardiocenter-t, melyet azóta is ő vezet.
2000 és 2003 között a prágai Charles University rektorhelyettese, 2010 és 2018 között a prágai Charles University III. Orvostudományi Karának dékánhelyettese. A „Stent For Life“ kezdeményezés megalapítója, és első elnöke 2008 és 2010 között. 2005 és 2015 között a Cseh Egészségügyi Minisztérium Kardiológiai Akkreditációs Bizottságának az elnöke.

A Semmelweis Budapest Awardot az egyetem szenátusa 2009-ben alapította, az olyan természettudományos területen dolgozó, világszerte elismert eredményeket elérő tudósok elismerésére, akiknek munkássága új utat mutat és az emberiség fejlődését szolgálja.