Elkezdődött az ország legnagyobb felsőoktatási tehetséggondozó versenye, a XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Orvos- és Egészségtudományi Szekciója a Semmelweis Egyetemen, melyen az elmúlt két év során kiválasztott 506 hallgató versenyez tíz felsőoktatási intézményből, köztük két határon túli egyetemről.

Dr. Merkely Béla, a szekció ügyvezető elnöke úgy fogalmazott: ez a tudomány komoly ünnepe, amit szeretnének emlékezetessé tenni. Mint mondta, kifejezetten erre a rendezvényre érkezett Magyarországra Dr. Barabási Albert-László világhírű hálózatkutató.

RS29896_20150331-IMG_9041-otdk-scrDr. Barabási Albert-László a sajtótájékoztatón kiemelte: azért is nagy öröm számára részt venni az OTDK-n, mivel az ilyen rendezvények a tudomány alapjai, egy fiatal számára ugyanis ez az első lehetőség a tudományos megmérettetésre. Megjegyezte azt is, külön öröm számára, hogy a határon túlról, így Erdélyből is érkeztek diákok a versenyre.

A tudós a program keretében előadást tart “Behálózva: A hálózatok tudománya az Internettől a sejthálóig” címmel. Ezzel kapcsolatban jelezte: ritka esemény számára, hogy Magyarországon munkásságának a sejtbiológiával foglalkozó részéről beszélhet, amelyet a Harvardon végez.

Barabási professzor délutáni előadásában érintette egy új terület, a hálózatorvoslás kérdését: a betegségek gyógyításához szükség van arra a hálózatra, amely leírja, hogy különböző molekulák és gének a sejten belül hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Véleménye szerint például a rákkutatásban addig nem lesz áttörés, amíg a sejtek hálója nem készül el.

Dr. Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke jó hálózatnak tartja az Országos Diákköri Konferenciát, mert szavai szerint ez a jövő értelmiségét neveli fel, díjazza és ismerteti meg egymással őket. Emlékeztetett arra, hogy a kiválasztás folyamata két éven keresztül tartott, melynek keretében 1886 intézményi konferenciát bonyolítottak le és 14 ezer pályamunkát bíráltak el, annak érdekében, hogy a szekciónként döntőbe a legjobb 5500 előadás kerülhessen be.