Dr. Gellért Marianna neurológus, pszichiáter képeiből nyílt kiállítás a Semmelweis Szalonban. Dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja a megnyitón kiemelte: dr. Gellért Marianna egy személyben ötvözi a szalon mottóját és egymaga képez hidat a tudomány és a művészet között. A kiállítóval tanítómesterei, Sipos Endre festőművész, művészetfilozófus és Székács Zoltán festőművész beszélgettek.

Dr. Kellermayer Miklós, az ÁOK dékánja megnyitó beszédében emlékeztetett: a Semmelweis Szalon egy hónapja ünnepelte tíz éves jubileumát. Utalt rá, hogy a mostani szalon vendége egy olyan művész, aki egymaga testesíti meg a szalon mottóját (ahol a tudomány és a művészet találkozik) és képez hidat e két terület között. Mint arra rámutatott, dr. Gellért Marianna neurológus, pszichiáter festővé válása egy balesetnek köszönhető: egy lábtörés miatt kényszerpihenőre ítélték, ez hozta ki belőle azt a kreativitást, ami elindította a festői pályán. Képein egyfajta érettség, rend és harmónia tükröződik, ami az alkotóban is megvan – fogalmazott a dékán, hozzátéve, hogy festményein ugyanakkor tükröződik az a fajta emberi fájdalom is, amivel ideg- és elmegyógyászként naponta találkozik. Beszédét a művész mottójával zárta: „Az életet álommá kell alakítani, és álmunkból valóságot formálni”. A szalonban most mindannyian találkozhatunk azzal a valósággal, amelyek az álmokból szövődve a vásznakon formálódtak – tette hozzá.

Galéria

12kép

Székács Zoltán festőművész, dr. Gellért Marianna egyik mestere felidézte hat évvel ezelőtti találkozásukat, illetve szólt a közös munkáról is. Marianna alkotásaiban jelen van egyfajta líraiság; párhuzamot vont orvosi és művészi tevékenysége között: reménytelen állapotban fényt ad a betegeinek, ami a képein is megjelenik – vélekedett.  

„A festés egy ajándék volt számomra a sorstól, segítségével megéltem a hovatartozás élményét” – fogalmazott a művész, aki saját bevallása szerint a 2004-ben történt lábtörése előtt sohasem festett, azonban a képzőművészet mindig nagyon vonzotta. A pécsi Idegsebészeti Klinikán dolgozott, ahol gyakran rajzoltattak a betegekkel terápiás jelleggel; mindig érdekelt, hogy a rajzaik hogyan változnak a kezelés különböző szakaszaiban – idézte fel. Kezdetben az impresszionisták és posztimpresszionisták hatottak rá különösen. Mint mesélte, sok alkotótáborban járt, ahol a különböző mesterektől rengeteget tanult. 

Sipos Endre úgy fogalmazott: Marianna a kozmikus történésekhez vonzódik, a makro és a mikrokozmosz egyszerre van jelen a képein, amik a zártság és nyitottság, a belsőségesség és a világban való lét problematikáját vizsgálják. Egyfajta közös keresésre kell elindulnunk a művek megtekintése közben – világított rá.

A kiállítás megnyitóján Vázsonyi János szaxofonművész szórakoztatta a megjelenteket.

Bódi Bernadett
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

 

 

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.