Gyerekkortól az időskorig minden korosztálynak többféle típusú egészségfejlesztési programot kínált a Semmelweis Egészség Napok második állomása, melynek címe Egészségtudomány a mindennapokban volt. Az Egészségtudományi Kar (ETK) Vas utcai épületében pénteken délután 3 és este 8 óra között mintegy 70 előadás, gyakorlati foglalkozás, bemutató, szűrővizsgálat és tanácsadás várta az érdeklődőket, a szervezésben az ETK minden tanszéke és intézete részt vett.

Nagy érdeklődés kísérte az alapítása 250. évfordulóját ünneplő Semmelweis Egyetem tíz hónapon át tartó, nagyközönségnek szánt, ingyenes, interaktív programsorozata, a Semmelweis Egészség Napok második rendezvényét, melyet az Egészségtudományi Kar szervezett. Mintegy 600 látogató érkezett az Egészségtudomány a mindennapokban című eseményre, ahol csaknem hetven előadáson, gyakorlati foglalkozáson és szűrővizsgálaton vehettek részt az érdeklődők a mindennapok során felmerülő, egészségmegőrzéssel kapcsolatos témákban. A szervezésbe és a lebonyolításba csaknem százötven egyetemi munkatárs és hallgató kapcsolódott be előadóként és önkéntesként. A résztvevőket dr. Hankó Balázs stratégiai és fejlesztési rektorhelyettes és dr. Nagy Zoltán Zsolt, az Egészségtudományi Kar dékánja köszöntötte.

A rendezvényen számos aktuális téma napirendre került, köztük a kiegyensúlyozott táplálkozás, az alsóvégtagi érszűkület, a szív- és érrendszeri, valamint a mozgásszervi betegségek, a diabétesz vagy a szürke hályog megelőzése és a szenvedélybetegségek elkerülése. Szó esett például a stresszkezelés gyakorlati megoldásairól, a gyermekkori kontaktlencseviselés szabályairól, a mikroorganizmusok terjedéséről, a kézmosás fontosságáról is. A szervezők nagy hangsúlyt helyeztek a családtervezésre, így a párok és a leendő szülők gyakorlati foglalkozásokon sajátíthatták el a csecsemőápolás alapjait, de külön előadás foglalkozott a gyermekbalesetek megelőzésével, a helyes lázmérési technikákkal, az élelmiszerek vegyszertartalmával vagy éppen az édesapák szerepével is, a nagyobb gyerekek pedig tartásjavító gerinctornán is részt vehettek. A látogatók kipróbálhatták, hogyan kell megfelelően kimérni az alapanyagokat konyhai mérleggel vagy azt, hogyan lehet kimutatni a glutén jelenlétét, sőt egészséges előételeket is készíthettek a tankonyhában dietetikusok segítségével. A rendezvény során számos interaktív programba is bekapcsolódhattak az érdeklődők, egyebek mellett kipróbálhatták az egyetemi oktatásban is alkalmazott öregségi szimulátort és elsősegélynyújtási versenyen is elindulhattak. Bemutatkoztak a terápiás kutyák, míg a mentőtiszt hallgatók a 2013-as Boston Maratonon történt terrortámadás következtében kialakult tömeges baleset felszámolását és a sérültek mentését mutatták be egy szimulációs gyakorlaton.

Dr. Nagy Zoltán Zsolt, az Egészségtudományi Kar dékánja, a tematikus nap egyik szervezője elmondta, hogy fél évig készültek a rendezvényre, és a munkából valamennyi tanszék és intézet kivette a részét, a vezető oktatók mindegyike tartott előadást a programban. A karon húszféle képzés folyik, amelyek az egészségnevelés, az egészségtudatos életmód, a prevenció, a betegségek megelőzése irányába mutatnak. Az volt a célunk, hogy a képzéseinket bemutassuk és közelebb hozzuk a lakossághoz, ezért gyermekkortól az időskorig minden korosztálynak többféle típusú egészségfejlesztési programot alakítottunk ki – hangsúlyozta a dékán. Fontosnak tartom, hogy az oktatás, a kutatás és a lakosság informálása közelebb kerüljön egymáshoz, és az életmód változtatásával Magyarország is elérje azt az egészségtudatos szintet, ami a fejlettebb országokra jellemző – emelte ki. Mint fogalmazott, a mondás úgy tartja, hogy ha egészség van, minden van, ha egészség nincs, semmi nincs. Jó lenne, ha ez nemcsak akkor jutna az emberek eszébe, amikor már baj van, hanem a betegségek, kóros állapotok megelőzése már gyerekkorban elkezdődne – mutatott rá.

Az Egészségtudomány a mindennapokban című rendezvény előkészítésében, szervezésében és megvalósításában az Egészségtudományi Kar Dékáni Hivatala, az Ápolástan Tanszék, a Fizioterápiai Tanszék, az Oxiológia és Sürgősségi Ellátás Tanszék, a Szemészeti Klinikai Ismeretek Tanszék, az Alkalmazott Pszichológia Tanszék, a Társadalomtudományi Tanszék, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikai Ismeretek Tanszék, az Epidemiológiai Tanszék, az Addiktológiai Tanszék, a Dietetikai és Táplálkozástudományi Tanszék, a Morfológiai és Fiziológiai Tanszék, a Képalkotó Diagnosztikai Analitikus és Orvostechnikai Tanszék, az Egészségtudományi Klinikai Tanszék, a Családgondozási Módszertani Tanszék, valamint a Semmelweis Egészségfejlesztési Központ és a Hallgatói Önkormányzat, összesen mintegy százötven egyetemi munkatárs és hallgató vett részt.

A Semmelweis Egészségfejlesztési Központ munkatársai a rendezvény ideje alatt egészségügyi állapotfelméréssel, rizikóbecsléssel és személyre szabott tanácsadással várták a betérőket. A délután folyamán mintegy félszáz látogató komplex szűrését végezték el. Három esetben mutatott ki magas kockázatot a diabétesz rizikóbecslés, egy látogatónál pedig kiugróan magas vérnyomást mértek. Az illető kardiovaszkuláris rizikóbecslése nyomán a szakemberek azonnali életmódváltást javasoltak neki és orvoshoz irányították. Dr. Nagy Zoltán Zsolt dékán úgy fogalmazott, hogy ezzel valószínűleg a stroke-tól mentették meg a kollégák a Semmelweis Egészség Nap látogatóját.

A Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatóság munkájának köszönhetően az Egészségtudomány a mindennapokban című októberi Semmelweis Egészség Nap kapcsán több mint 70 programajánló, online és print cikk, rádiós és televíziós híranyag jelent meg a médiában. A megjelenések becsült összértéke megközelíti a 36 millió forintot.

A Semmelweis Egészség Napok harmadik rendezvénye november 9-én lesz és az Elsősegélynyújtás a családban címet viseli. A programokra október 14-én indul a regisztráció.

Tőgyi Krisztina
Fotó: Dimény András – Képszerkesztőség

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.