Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. szeptember 16.
387752 Összes oltás
A Semmelweis Egyetem alapításának 250 éves jubileuma alkalmából indított lakossági népegészségügyi rendezvénysorozat május 27-én, a Fogorvostudományi Kar és a Fül-Orr-Gégészeti, Fej-Nyaksebészeti Klinika programjával ért véget. Az elmúlt másfél évben több tízezer érdeklődő regisztrált a leggyakoribb betegségeket és azok terápiás lehetőségeit, megelőzését bemutató előadássorozatra.

A Fogorvostudományi Kar szakemberei kilenc, konzultációval összekötött előadással készültek a záró rendezvényre. Legtöbben a korunk népbetegségének számító fogínygyulladásról, illetve fogágybetegségről szóló előadásra és a fogak embionális fejlődését bemutató prezentációra regisztráltak.

Ez utóbbi végig vezette a hallgatókat a gyerekek tejfogazatától a tinik vegyes-, majd maradófogazatáig a fogváltás és fogfejlődés folyamatán, ismertetve, mely életkorban milyen megelőzési stratégiákat vetnek be a szakemberek  a fogak védelme érdekében. Sokan voltak kíváncsiak arra is, mi áll a fájdalommal és ízületi mozgáskorlátozottsággal járó állkapocskattogás hátterében, a hallgatók az állkapocsízület anatómiai felépítéséről a diagnózis felállításáról és a terápiás lehetőségekről is fontos ismerteket szerezhettek.

A rendezvény további előadásain kiderült, hogy számos betegség okozhatja a szájszárazságot a cukorbetegségtől egyes pszichés állapotokig, és az érintetteknek nehézséget jelenthet az étkezés, a nyelés, a beszéd, sőt az ízérzékelés is.  Az érdeklődők tájékoztatást kaptak azokról a mobiltelefonos applikációkról, amelyek a vírushelyzetben is segítették az egészségtudatosság növelését és a szájhigiénés szokások javítását az otthon biztonságából. 

A fogorvosképzés és a fogorvos szakma fejlődése mellett a szájnyálkahártya elváltozásokról, a szájüregi daganatok megelőzéséről is tartottak előadásokat, utóbbi kapcsán egy szomorú adatra is fény derült: Magyarország – a WHO adatai alapján – Európában az első a szájüregi daganatok számát tekintve, és évente kétszer annyian halnak meg szájüregi rákban, mint ahányan közlekedési balesetben. Sokan érdeklődtek a bölcsességfogak szerepéről szóló előadás iránt is, melyen a sokszor szükségessé váló sebészeti ellátásról is információkat kaptak az érdeklődők.

A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika prezentációiban bemutatkozott a Szaglás Ambulancia: szó volt a COVID-19 és egyéb vírusfertőzés által okozott ízérzési és szaglászavarokról és ezek terápiás lehetőségeiről, megtudhatták a résztvevők az obstruktív alvási apnoe jellegzetes tüneteit, emellett a garatdaganatok megelőzéséről, tüneteiről, illetve a HPV-vírus szerepéről is hasznos ismerteket szerezhettek.

Az Egészségfejlesztési Központ okleveles táplálkozástudományi szakemberei személyre szabott online egyéni táplálkozási- és életmód tanácsadással várták az érdeklődőket, a foglalkozás során megvizsgálták a résztvevők aktuális egészségi állapotát, táplálkozási szokásait, életmódját és ezeket figyelembe véve egyénre szabott célokkal segítették a résztevőket.

Nemcsak az utolsó, május 27-i rendezvény volt sikeres, a 2019 szeptemberében – az egyetem a 250 éves fennállásának méltó megünneplésére – útnak indított programsorozat egészére elmondható, hogy a lakosság rendkívül pozitívan és örömmel fogadta az ingyenes, népegészségügyi tematikájú egészségmegőrzési programot.

A rendezvény házigazdája minden alkalommal más-más klinika volt és szervezett interaktív előadásokat, szűréseket, bemutatókat – összegezte dr. Hermann Péter oktatási rektorhelyettes.  A professzor hozzátette: az első hat alkalommal személyes jelenléttel rendezték meg az egészségnapot, majd a járvány megjelenése után az online térbe került át a program.

Az elmúlt másfél évben volt többek között mentálhigiénés nap, szó esett az elsősegélynyújtásról, nőgyógyászati témákról, időskori betegségekről, mozgásszervi problémákról, gyermekgyógyászati prevencióról, a tüdő és a szív betegségeiről, elméleti egészségtudományról, fogászati, bőrgyógyászati megbetegedésekről. Az előadásokba az előzetes regisztráció alapján több tízezren kapcsolódtak be, és tették fel kérdéseiket a Semmelweis Egyetem szakembereinek.

Dávid Orsolya
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.