Dr. Perner Ferencet 1956-ban vették fel a Budapesti Orvostudományi Egyetemre, azóta – hosszabb-rövidebb külföldi tartózkodásokat leszámítva – itt tölti mindennapjait. Nehezen tud egy kedvencet említeni a sok számára fontos és kedves hely közül a Transzplantációs és Sebészeti Klinikán, de talán a műtők és a tanterem lehetnek ezek. Dr. Perner Ferenc, a hazai transzplantációs program úttörője a Transzplantációs és Sebészeti Klinika alapítójaként második otthonának tekinti a klinikát, pontosabban annak épületét, amelynek átalakítását személyesen, miniszteri biztosként felügyelte. Szinte minden falról, ablakról és szegről van egy-egy története. Építészeti érdekesség, hogy a tantermet – amelyet a múlt század első évtizedeiben műtőként használtak, és 1959-ig még bemutató műtéteket végeztek itt – az újjáépítés alkalmával helynyerés céljából haránt irányban megfelezték, így kialakítva az irodai és orvosi szobák szintjét. A klinika építészetileg különleges homlokzatát nagy elődeink szobrain kívül a hatalmas íves ablak uralja, nem is gondolnánk, hogy ez régen a műtőasztalok megvilágítását szolgálta – ismertette.

Galéria

6kép

Mint visszaemlékezett, a mintegy 7 évig tartó átalakítás során számos nehézséggel kellett megküzdeniük. A harmadik emeletet (amit a második világháború után építettek) például le kellet bontani és újraépíteni. Az alagsor alatt lévő Duna-vizet – amely az építkezés (1900-1902) alatt tört be – akkor 7 m vastag betonnal is csak ideiglenesen sikerült kiszorítani, még a mai modern szigetelési technikákkal sem tudták megszüntetni. A rekonstrukció eredménye műemlékvédelmi szempontból és funkcióját illetően is gyönyörű, patinás és megbecsülendő épülete két és fél évszázados egyetemünknek – emelte ki.

Keresztes Eszter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Cikksorozatunkban egyetemi polgárokat kérünk arra, hogy mutassák meg a kedvenc egyetemi helyszínüket. Az alapítás 250. jubileuma alkalmából indított sorozat további részei megtekinthetők a Semmelweis 250 honlapon.

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.