1944-ig elsősorban az oktatókat is érintő katonai szolgálatban és a sebesült-ellátásban mutatkozott meg a háború hatása, a front közeledtével ugyanakkor az oktatószemélyzet nagy részét mozgósították. Az alapítás közelgő 250. jubileuma kapcsán indult cikksorozatunk keretében most a II. világháború egyetemet érintő eseményeit tekintjük át röviden.

Az 1939 szeptemberében kirobbant II. világháborúba Magyarország csak 1941 nyarán lépett be hadviselőként, az ország területét pedig tényleges harci cselekmények csak 1944-től érték. A katonai behívások a háború kezdetétől ritkították a tanszéki segédszemélyzet sorait, egyre nagyobb működési nehézségeket okozva. Egyedül a II. Sz. Sebészeti Klinikáról 1942-ig már 18 orvost vezényeltek a harctérre, két orvosnőt pedig munkaszolgálatra. 1943 őszén a III. Honvéd Kiegészítő Kerületi Levente Parancsnokság hat századot alakított meg az orvoskaron, átlag 160-200 fővel századonként. Azokból, akik a zsidótörvények hatálya alá estek, külön csapatokat alakítottak.

1944 őszére a mindennapi munkához szükséges anyagok és felszerelések beszerzése egyre nagyobb nehézségekbe ütközött, részben a tőkehiány, a hatósági korlátozások tömege, a szállítási nehézségek és a készletek elkobzásának veszélye miatt. A karokon beszerző bizottságokat állítottak fel, először a bölcsészeknél, majd a kedvező tapasztalatokon felbuzdulva az orvoskaron is. 1944 őszén, ahogy a front elérte a vidéki egyetemeket, az ottani oktatók és hallgatók egy része Budapesten keresett menedéket. A Vallás és Közoktatási Minisztérium (VKM) a kolozsvári, debreceni és szegedi segédszemélyzetet pesti tanszékekre osztotta be, így próbálva ellensúlyozni az addig kialakult személyzethiányt.

1944. október 25-én a VKM intézkedett az iskolai oktatás ideiglenes szüneteltetéséről a hadiesemények miatt, kivéve a mérnök, orvos, állatorvos és gyógyszerészhallgatók két utolsó évfolyamát. Nekik rövidített rend szerint kellett befejezni tanulmányaikat. A nyilas kormányzat eltökélt szándéka volt, hogy ezen szakok hallgatóit, akiket a háború folytatása szempontjából fontosnak ítéltek, Németországba menekítse. A hallgatókat, köztük 600 orvos- és gyógyszerésznövendéket, december 8-án és 14-én indították el Németország felé. Hosszú és viszontagságos út után érkeztek meg a gyógyszerészhallgatók végül Grazba, az orvostanhallgatók pedig Halléba. Csak jóval a háború után tudtak hazatérni amerikai segítséggel.

Galéria

4kép

Az áprilisban megindult szövetséges bombatámadások hatására menekítési tervet dolgoztak ki, melyben fontos szerepet kapott a bujáki egyetemi birtok is. Issekutz Béla dékán még március folyamán intézkedett egy 600 négyzetméter területű nagytétényi barlang kibérléséről a kari könyvtár kötetei számára. Az értékesebb kézikönyveket a kari főépület alagsorában helyezték biztonságba. A külső klinikai telepen cső-óvóhelyet építettek, az egyetemi kertekben kutakat fúrtak és az élelmezéshez teheneket vásároltak.

Budapest 50 napos kemény ostromát a várossal együtt az egyetem is megsínylette. A klinikák és az intézetek a harcok alatt is működtek, forgalmuk erősen megnövekedett. Az intézetek is berendezkedtek sebesült- és betegellátásra, ezen kívül labormunkákat végeztek az Országos Közegészségügyi Intézet, a Fővárosi Közegészségügyi Kórház és a XI. Honvédhelyőrségi Kórház részére, valamint oltóanyag termelést is folytattak. A közeli épületekben is szükségkórházakat alakítottak ki, így például a belső klinikai telep szomszédságában fekvő Iparművészeti Múzeum alagsorában. A kari professzorok nagy része a nehézségek és a kormányzati nyomás ellenére a Budára telepítés helyett visszatartotta a klinikák és intézetek anyagainak és felszerelésének nagyobb részét. További gondot okozott, hogy Pest elvágásával a személyzet egy része Budán, illetve vidéken rekedt.

Mivel a kar épületeinek túlnyomó része a benyomuló ostromlók egyik fő csapásirányán, vagyis az Üllői úton helyezkedett el, igen jelentősek voltak az épületekben és a felszerelésekben esett károk. Bombatalálatot kapott a II. sz. Belklinika főépületben lévő része, a Baross utcai Nőgyógyászati Klinika egyik szárnya szinte a földig rombolódott. Belövések érték a Bőrgyógyászati, a II. sz. Sebészeti és a Gyermekklinikát, de számos más épületben is súlyos károk keletkeztek. Egy, a háború után végzett felmérés szerint a pusztulás elérte a 13 millió aranypengő értéket, 1938-as árfolyamon számolva. A harci cselekmények pusztítását tetézte a vízrendszerek szétfagyása és a városszerte elharapódzó fosztogatás.

Az egyetem parkjai, udvarai átmeneti temetőkké változtak. Az ostrom az egyetemiek részéről is áldozatokat követelt. Ennek egyik szokatlan példája volt Dr. Czunft Vilmos magántanár, az egyetemi Rádium Kórház főorvosának esete, aki tudatosan vállalt életveszélyt az egyetem és hivatása érdekében. Az ostrom idején 2,5 g rádiumot akart megmenteni az oroszok elől, amit csaknem három napig viselt a testén, minek következtében általános rádiumsérülést szenvedett és elhunyt. Professzora, Ratkóczy Nándor hiába próbálta utóbb az egyetem hősi halottjává nyilváníttatni, a megváltozott politikai légkörben ez nem sikerülhetett.

A megszállók katonai kórház céljaira foglalták le az I. sz. Sebészeti és az Orr-fül-gégegyógyászati Klinikák épületeit. A kar állandó sürgetése ellenére az oroszok kivonulására csak 1947. december 1-jén került sor. A kiürítési parancsot szó szerint érthették, mert a klinikák teljes felszerelését magukkal vitték.

Dr. Molnár László
Központi Levéltár

Fotók forrása: Központi Levéltár, Fortepan
Kiemelt kép (illusztráció): Fortepan (Kórházvonat a II. világháború alatt)

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.