a Semmelweis Egyetem
102 nap
10 óra
51 perc
18 mp

A hallgatói létszám a behívások miatt a felére, míg az ágyszám – a hadseregnek fenntartott férőhelyek miatt – a duplájára nőtt az egyetemen a I. világháború alatt. Szintén a háború hatására fejlődött például a művégtaggyártás, a figyelem középpontjába került a háborús neurózis kezelése. Az alapítás közelgő 250. jubileuma kapcsán indult cikksorozatunk keretében a nagy történelmi események egyetemre gyakorolt hatásait tekintjük át röviden.

Az 1914-ben kirobbant I. világháború minden hadviselő fél számára korábban soha nem tapasztalt megpróbáltatásokat hozott. A legnagyobb vesztesnek a szétesett dualista Monarchia, és benne hazánk tekinthető. A háború kezdetétől a hadseregnek, illetve a behívások miatt a hátországnak is hirtelen megnőtt az igénye az egészségügyi szakemberek iránt, aminek egyre nehezebb volt eleget tenni, mivel a kar teljesítőképessége eközben jelentősen csökkent. Mindjárt az első háborús tanévben 218 főt hívtak be az összesen 293 fős tanszéki segédszemélyzetből. A két sebészeti klinika professzorai, Kuzmik Pál és a már 65 éves Dollinger Gyula önként jelentkeztek harctéri szolgálatra. Dollinger 1915-ben a Rokkantügyi Hivatal megbízásából művégtaggyártó műhelyt szervezett Reich Miksával, mely igen gyorsan gyárrá fejlődött. Liebermann Leó és Preisz Hugó tanárok szintén önkéntesként vonultak be, hogy járványveszély megelőzésére szolgáló mozgó tábori laboratóriumokat irányítsanak. Az 1914 szeptemberében közzétett dékáni felhívásra, mely ápolói és kisegítő orvosi szolgálatra kért önkénteseket, több mint 600 hallgató jelentkezett. Kezdetben csak felsőbb évesekből, de 1915 februárjában már minden évfolyamból hívtak be hallgatókat népfelkelői szolgálatra. A háború előtti csaknem 3000 fős hallgatóság az 1916/17. tanévre 1554 főre apadt. Az 1914-ben beiratkozott 150 gyógyszerészhallgatóból 1915 februárjára mindössze 53 maradt. A bevonult férfihallgatók helyét fokozatosan nők foglalták el.

Galéria

5kép

Hainiss Elemér, a gyermekklinika későbbi tanára 1915-ben így írt mesterének és főnökének, Bókay Jánosnak a galíciai harctérről: “Méltóságos Uram! Annak ellenére, hogy a körülmények a harctérre szólítottak, s a gyermekklinikán nem működhetek, sokat foglalkozom a gyermekgyógyászattal. Amellett, hogy Professzor Uram könyve állandó háborús olvasmányomat képezi, amint egy faluban pár napig időzünk, tömegesen jönnek a mamák beteg gyerekeikkel tanácsért. Lengyelországban különösen sokan jártak hozzám. Jelenleg orosz foglyokat kezelünk, akiket betegen fognak el katonáink. Ezek mellett a friss fogolyszállítmányokat oltom ch.(kolera) ellen, mielőtt az ország belsejébe kerülnek. Szép feljegyzéseim vannak már gyógyult ch-okról. Mély tisztelettel Dr. Hainiss Elemér 1915.V.15.” (Bókay János levelezését az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika könyvtárában őrzik – a szerk.)

Galéria

6kép

16 klinika 1500 ágyát sebtében 2000-re szaporították, melynek felét a hadseregnek tartották fenn. Gyakori tünetnek számított a háborús neurózis. Az ebben szenvedők nagy részét a Jendrassik Ernő vezette II. sz. Belklinikára irányították, de más tanárok is foglalkoztak ezzel a jelenséggel, így Schaffer Károly és Moravcsik Ernő Emil.

A bevonult hallgatóknak igyekeztek bizonyos tanulmányi kedvezményeket biztosítani (vizsgákra való szabadságolás, szolgálati idő beszámítása stb.), de a kar mindvégig következetesen elutasította az orvosképzés idejének lerövidítését, amit a hadsereg vezetése kitartóan szorgalmazott. 1917 végén, miután Oroszország kidőlt a küzdelemből, már azt is megtehették, hogy a 2-3 éve frontszolgálatot teljesítő hallgatókat az egyetem székhelyére vezényeljék, hogy tanulmányaikat folytassák. 1917/18. I. félévére már 398 katona orvosnövendék iratkozott be, köztük 27 hadirokkant. Számuk a háború végére ugrásszerűen megnőtt. A Monarchia tartalékainak kimerülése miatt 1917 elején két hónap szénszünetet kellett a tanévbe iktatni.

A kínzó orvoshiány mindvégig fennállt, amihez a gazdaság kimerülésével gyógyszer- és kötszerhiány is társult. A kezdeti idők lelkesedésének szertefoszlása után az új beiratkozók egyre inkább menedéket kerestek az orvosi tanulmányokban, amivel hatásosan lehetett elodázni a katonai behívást. A kar a háborúban elesett hősi halottjainak 1926-ban állított emléktáblát a kari főépületben. Ekkor 1 magántanárt, 3 tanársegédet, 45 orvostanhallgatót és 1 gyógyszerészhallgatót tartottak nyilván az áldozatok között.

Dr. Molnár László, Központi Levéltár

Fotók forrása: Központi Levéltár – ifj. Bókay János iratai, Győry Tibor hagyaték

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.