A Semmelweis Egyetem Baráti Körének díjait dr. Sótonyi Péter rector emeritus, a Baráti Kör alelnöke és dr. Némedy Edit vezetőségi tag adták át. A több mint hatszáz taggal rendelkező Baráti Kör fő céljai között szerepel, hogy eszmei és anyagi eszközökkel támogassa a tehetséges egyetemi hallgatók szellemi és lelki nevelését, fizikai edzettségét, kimagasló teljesítményét. Ezért a Baráti Kör 2019-ben is meghirdette ifjúsági tagjai részére a „Dr. Balázs Dezső és Walter Julianna” pályázatot. 

120 000 forintos díjat nyert Hajdú Rozina Ida hatodéves orvostanhallgató annak támogatására, hogy részt vehessen a tavasszal Vancouverben megrendezendő szemészeti konferencián, ami az Association for Research in Vision and Ophthalmology (ARVO) éves kongresszusa.

A Baráti Kör vezetősége ebben az évben is odaítélt két további, rendkívüli ifjúsági díjat. A Kollégiumok Igazgatóságának vezetője, dr. Godó Ferenc kezdeményezésére a Baráti Kör 120 000 forinttal jutalmazza az idei Korányi Frigyes Tudományos Fórum kiváló teljesítményt nyújtó hallgatóit.

A Baráti Kör 250 000 forintot biztosít az egyetemi hallgatók testnevelésének és szabadidő sportjának fejlesztésére. Az erről szóló emléklapot Várszegi Kornélia, a Testnevelési- és Sportközpont, Sporttelep igazgatója vette át.

 

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.