37 szekcióban 355 magyar előadás szerepel a Semmelweis Egyetem 2018-as Orvos-, Fogorvos- és Gyógyszerésztudományi Diákköri Konferenciájának programjában, melynek keretében megrendezik a mára hagyománnyá vált nemzetközi TDK-konferenciát is. A háromnapos konferenciát dr. Szél Ágoston rektor és dr. Merkely Béla klinikai rektorhelyettes, a Tudományos Diákköri Tanács elnöke nyitotta meg. Átadták a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő és a Semmelweis Egyetem Kiváló Diákköröse díjakat, valamint az elsőszerzős publikáció megjelenéséért járó kitüntetéseket. A konferencia nyitó előadását dr. Csermely Péter, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára tartotta.

Az egyetemi lét elengedhetetlen része a kutatói szellem, a tudományos munka támogatásának egyik célja pedig, hogy ez a kutatói attitűd minél előbb tükröződjön a hallgatókban – mondta dr. Szél Ágoston beszédében. Ma már egy komolyabb vezetői pozíciót aligha lehet tudományos háttér nélkül magabiztosan betölteni, aki pedig a végzés évében TDK-val büszkélkedhet, annak számára a megfelelő PhD-képzési hely elnyerése válik könnyebbé – fogalmazott.

 „Önökre, tudományos munkát végző fiatal hallgatókra úgy tekintünk, mint az egyetem következő oktató-kutató generációjának előképeire” – tette hozzá a rektor.

Dr. Merkely Béla megnyitó beszédében a Tudományos Diákköri Tanács elnökeként eltöltött tíz évére visszatekintve hangsúlyozta, egy évtized alatt több mint négyszeresére duzzadt az OTDK-n az egyetemet képviselő hallgatók száma. A tavalyi évben 170 ifjú kutató vett részt az országos megmérettetésen, ahol a négy orvosegyetem közül a legsikeresebben teljesítettek.

A klinikai rektorhelyettes a konferencia programjának ismertetése után elmondta, idén is erősödnek az egyetem nemzetközi kapcsolatai, hiszen a magyar nyelvű előadások mellett ismét megrendezik a nemzetközi TDK-konferenciát. Köszönetét fejezte ki a tudományos ülés legjelentősebb támogatójának, a Richter Gedeon Nyrt.-nek, akik hárommillió forintos hozzájárulásukkal 2014 óta minden évben lehetővé teszik a pénzjutalmak kiosztását.

A 2018. évi egyetemi TDK-konferencia nyitó előadását a Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő címet ismételten elnyerő oktatók egyike, dr. Csermely Péter, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára tartotta „Hálózatos döntéshozatali mechanizmusok egészséges és rákos sejtek esetén” címmel. Előadásában elmagyarázta: a szociális hálózatokhoz hasonlóan az emberi testen belüli komplex rendszerekben is a periféria az innováció forrása. Amikor egy komplex rendszert, például egy sejtet új információ ér, a „véleményformáló” hálózatos mag tagjai mellett a periferikus nódusok is bevonódnak a döntéshozatalba. A kutatásokból szerzett tapasztalatok szerint a jó válaszreakció a periféria nódusaiból kerül be a központba, majd amikor a korábban ismeretlen helyzet megismétlődik, ők kódolják majd az új viselkedési formákat.

Összegzésként elmondta: míg kezdetben a rákos sejtek túléléséhez a periféria kreativitása szükséges – a tumort ugyanis ekkor még a periféria és a plaszticitás növelése élteti – később a periféria átalakítja a hálózatos magot, így a metasztatikus sejtes hálózat újra merevebbé válik. Mindezek ismeretében különböző gyógyszeres beavatkozásokkal szükséges kezelni a rák korai és későbbi stádiumát. A kezelések sokszor azért is hatástalanok, mert a legtöbb tesztrendszert a korai stádiumra jellemző sejtek képezik, a betegek többsége esetén viszont a rákot csak eléggé késői stádiumban lehet felismerni.

Dr. Csermely Péter, az előző Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetése óta eltelt húsz évben több mint 100 TDK-s hallgatóval dolgozott együtt. 2000-2009 között a Semmelweis Egyetem TDK elnöke, 2000-2007 között az Országos Tudományos Diákköri Tanács ügyvezető elnökségének tagja volt.

A február 7-9-ig tartó konferenciának a Nagyvárad téri Elméleti Tömb ad otthont. A rendezvényen részt vevő hallgatóknak három – laparoszkópos, gyógyszerészeti és fogorvosi – gyakorlati versenyen is lehetőségük nyílik összemérni tudásukat a külföldi hallgatókkal.

A konferencián számos témakörben hangzottak el előadások, a díjazottak listája ide kattintva érhető el, a nemzetközi TDK-konferencia eredményeit tartalmazó pdf-fájl pedig erre a linkre kattintva megtekinthető.

Haszon Zsófia
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

Díjazottak:

Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő:

Dr. Bödör Csaba, az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa
dr. Csermely Péter, az Orvosi Vegytani, Molekuláris Biológiai és Patobiokémiai Intézet egyetemi tanára
dr. Müller Veronika, a Pulmonológiai Klinika egyetemi tanára
dr. Nagyné dr. Baji Ildikó, az Egészségfejlesztési és Klinikai Módszertani Intézet, Családgondozási Módszertani Tanszék főiskolai docense
dr. Ruisanchez Éva, a Klinikai Kísérleti Kutató Intézet egyetemi tanársegédje 
dr. Vágó Hajnalka, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika, Kardiológiai Központ – Kardiológiai Tanszék egyetemi docens

A Semmelweis Egyetem Kiváló Diákkörösei:

Dr. Czumbel László Márk – Témavezetők: dr. Farkasdi Sándor, dr. Varga Gábor
dr. Drobni Zsófia Dóra – Témavezető: dr. Maurovich-Horvat Pál
dr. Gulyás-Onódi Zsófia – Témavezetők: dr. Baranyai Tamás, dr. Giricz Zoltán, dr. Nemeskéri Ágnes, dr. Gáti Endre
dr. Kocsmár Éva – Témavezetők: dr. Kiss András, dr. Lotz Gábor
dr. Kocsmár Ildikó – Témavezetők: dr. Maurovich-Horvat Pál, dr. Károlyi Mihály, dr. Lotz Gábor,  Dr. Schaff Zsuzsa
dr. Kugler Szilvia – Témavezetők: dr. Duray Gábor, dr. Préda István, dr. Nemeskéri Ágnes, dr. Nagy Nándor
dr. Pósfai Balázs – Témavezető: dr. Nyiri Gábor
dr. Sváb Gergely – Témavezetők: dr. Horváth Gergő, Tretter László, dr. Szederkényi Gábor
dr. Szabó Lilla – Témavezető: dr. Radovits Tamás
dr. Szilvay András – Témavezető: dr. Mirzahosseini Arash, dr. Noszál Béla
dr. Takács Angéla – Témavezető: dr. Láng Orsolya, dr. Lajkó Eszter, dr. Kőhidai László
dr. Tokodi Márton – Témavezetők: dr. Kovács Attila, dr. Veres Gábor

2017-ben elsőszerzős publikációért díjazottak:

Dr. Kocsmár Éva – Dr. Lotz Gábor diákköröse
dr. Kugler Szilvia – Dr. Nemeskéri Ágnes és dr. Nagy Nándor diákköröse
Vecsey-Nagy Milán – Dr. Maurovich-Horvat Pál és dr. Nemcsik János diákköröse

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.