A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán jelentették be az adománygyűjtő civil szervezetek új pályázati támogatását

2017. augusztus 21-ig nyújthatják be pályázatukat azon civil szervezetek, akik a tavalyi évben minimum 200 000 Ft értékben gyűjtöttek adományt más intézmények, közösségek számára– jelentette be a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikán tartott sajtótájékoztatóján Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára. Beszédében a klinikán működő SOTE Játszóház Alapítvány munkáját, közösségi tevékenységét is méltatta.

A résztvevőket Dr. Szabó András, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója köszöntötte, aki ismertette, hogy a klinikán elsősorban hematológiai, onkológiai, autóimmun és neurovaszkuláris betegeket kezelnek. Mint elmondta: az elmúlt tíz évben számos civil szervezet és magánember támogatta az intézményt, így részben ennek is köszönhető, hogy itt rendezték az eseményt. Ha körbenéznek a klinikán, láthatják, hogy jó körülmények és stabil, biztonságos betegellátás fogadja a súlyos betegeket – fogalmazott.

Fülöp Attila a sajtótájékoztatón közölte: a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) „Adományok után járó normatív kiegészítésen alapuló támogatás 2017” elnevezésű pályázat augusztus 21-ig nyújtható be, és minden civil szervezet, egyesület, alapítvány valamint szövetség pályázhat, mely a tavalyi évben adományt gyűjtött más szervezeteknek.  Az adományok után 5 százalékos normatív támogatást kaphatnak a pályázók, amennyiben az adomány összege minimum 200 000 Ft volt – ismertette Fülöp Attila. A rendelkezésre álló keret 185,5 millió forint, a jelentkezők 10 000 Ft és 500 000 Ft közötti normatív hozzájárulásra számíthatnak. Mint mondta: az állam számára kiemeleten fontos, hogy támogassa azokat a szervezeteket, akik adományokkal segítik a közösségek életét. A SOTE Játszóház Alapítvány közösségi munkája sokak számára ismert, így remélhetőleg idén is pályáznak a támogatásra – hívta fel a figyelmet Fülöp Attila.

Dr. Garami Miklós, a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese, a SOTE Játszóház Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében hangsúlyozta: a pályázat azért is fontos, mert az ellátás valamennyi beteg számára ingyenes, ugyanakkor az ezt kiegészítő rehabilitációs és szociális programok civil és állami segítséggel valósulnak meg. A klinikára érkező adományok jelentősen megnövelik azt az erőforrást, amit minden évben kiegészítő rehabilitációs és szociális programokra tudnak fordítani – mondta. Példaként említette a jelenleg is éppen zajló tihanyi tábort, amelyben közel 50 daganatos és leukémiás gyerek vesz részt.

Homonnay-Bukovenszki Orsolya          

Fotó: Adrián Zoltán – Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.