Dr. Fonyó Attila: mindig is boldoggá tettek a kihívások

Két évtizedes tankönyvszerzői munkásság után egy számára is új műfajú könyvet írt a hamarosan 90. születésnapját ünneplő Dr. Fonyó Attila. Az Élettani Intézet professor emeritusa, a német nyelvű oktatási program megszervezője, az Általános Orvostudományi Kar egykori dékánja egyfajta fejlődésregénynek tartja új könyvét, mely azt kísérli meg összefoglalni, amit ma az idegsejtekről tudunk. Dr. Fonyó Attila honlapunknak adott interjújában visszaemlékezett egyebek mellett a német nyelvű program beindítására, és beszélt arról is, hogy pályája minden szakaszában szívesen kereste az új kihívásokat.

„Az idegélettan mondhatjuk, hogy velem együtt nőtt fel. Mikor 1948-ban elkezdtem oktatni az Élettani Intézetben, a mai tényanyag egy-két százalékát ismertük, és a folyamat végét ma sem látjuk” – fogalmaz Dr. Fonyó Attila. Az Ünnepi Könyvhétre megjelent „Felfedező úton az idegsejtek világában” című könyvét egyfajta fejlődéstörténetnek tartja, azt szerette volna bemutatni, hogy az 1890-ben elkezdődött megismerési folyamat hogyan fejlődött napjainkig, és a nagy egyéniségek milyen mértékben részesei ennek. A könyv egyik fő üzenete, hogy a közvélekedéssel ellentétben az idegsejtek nem egyformák, feltehetően legalább ezer különböző létezhet, és ezek nagy változatosságot mutatnak az idegrendszeren belül – foglalta össze a professor emeritus.   

Mint Dr. Fonyó Attila – akinek nevéhez többek között az eddig hét kiadást megélt „Az orvosi élettan tankönyve” is fűződik – honlapunknak adott interjújában elmondta: kifejezetten nem tankönyv műfajú könyvet szeretett volna írni. A szöveget eredetileg könnyedebbnek tervezte, de a tényanyag sűrűsége ezt nem engedte meg, viszont felfedezéstörténeti érdekességekkel igyekezett mindezt oldani. Az élettanon belül a neurobiológia a tankönyvírás során kezdte el jobban érdekelni, és egy ezzel kapcsolatos könyv megírása új kihívást jelentett számára.

Dr. Fonyó Attila egyébként éppen hetven éve, 1947-ben kezdett dolgozni az Élettani Intézetben. Mint visszaemlékezett, mindig is elméleti intézetbe szeretett volna kerülni, a szigorlat után jelentkezett, és aztán ott is „ragadt”. Egy kisebb kitérőt tett 1960-ban az akkor alakult Kísérleti Kutató Laboratóriumba (ez a mai Klinikai Kísérleti Kutató- és Humán Élettani Intézet), ám itt is folytatta az élettan oktatását. 1981-ben az Élettani Intézetbe igazgatóként tért vissza. „Az új intézetben, majd az Élettani Intézetbe való visszatérésemkor is mindig arra törekedtem, hogy hozzak valami újat az élettan tanításába. Szeretem a kihívásokat, és nekem mindig fontos volt, hogy valami újat csinálhassak” – emlékszik vissza.

1983-ban kapott megbízást a német nyelvű orvosképzés megszervezésére. Németországban nagy volt a kereslet az orvosképzés iránt, és sokan voltak, akik nem tudtak bekerülni az ottani rendszerbe, így jött a kormányzati szintről is támogatott német nyelvű képzés beindításának ötlete. Mikor az egyetemen egy szűk körű értekezleten először megkérdezték erről a tanszékvezetőket, Dr. Fonyó Attila – ahogy ő fogalmaz – szokás szerint először nyújtotta a kezét, és azt mondta: egyrészt ezt meg lehet csinálni, másrészt meg kell csinálni. Ezzel a felszólalással, és persze köszönhetően a német nyelvtudásának és már élő heidelbergi kapcsolatainak, meg is kapta a feladatot, melyet, mint mondja, nagyon szeretett, de jelentős elfoglaltságot jelentett és szerepet játszott abban, hogy a kutatói munkát abbahagyta. A kutatás egy gyors sodrású folyó, melybe már nem lehetett visszalépni, és nem is erőltettem – mondja.

A program sikeres lett, és máig meghatározó az egyetem életében. Ennek titka egyrészt az, hogy német oldalról megvolt az igen erős igény. Másrészt sikerült egy nagyon jó csapatot felállítani – mondja a professor emeritus, kiemelve, hogy e csapat tagja volt például Dr. Gálszécsy András akkori gazdasági főigazgató-helyettes, aki később az Antall-kormányban kormányzati szerepet is vállalt.

A német program nemcsak az egyetem, de Dr. Fonyó Attila személyes életébe is fontos változásokat hozott. 1983-ban két német anyanyelvű, az akkori NDK-ból érkezett munkatársat vettek fel a német oktatási titkárság kialakítására. Egyikük Fonyó Magdolna volt, aki később a professzor felesége lett, és a közelmúltban ment nyugdíjba a Külföldi Hallgatók Titkárságának titkárságvezetőjeként.

Két évvel a német program elindítása után Dr. Fonyó Attilát választották az Általános Orvostudományi Kar dékánjának, a kar élén két ciklust töltött. Később, 1990-ben új szakaszt nyitott pályáján, és úgy döntött, a tankönyvírásnak szenteli magát, mely az elmúlt 20 évben tevékenysége fő fókuszában állt. Ugyanakkor, mint mondja, a közelmúltban ezt a szakaszt is lezárta, a tankönyvet új szerzőnek, Dr. Geiszt Miklósnak, az Élettani Intézet egyetemi tanárának adta át, ő maga pedig belevágott a most megjelent könyv elkészítésébe.

Dr. Fonyó Attila könyve előszavában azt írja, a szellemi foglalkozású emberek tevékenysége szakaszokra oszthatók, és egy-egy szakasz akkor zárul le, mikor világossá válik, hogy az adott tevékenység valamilyen oknál fogva már nem folytatható. Ekkor valami újat kell találni. A professor emeritus úgy fogalmaz, életpályája során mindig próbált egy fő területre koncentrálni, és mikor az véget ért, új kihívást találni. Tulajdonképp szakaszokra bontható pályája: a kutatás, az oktatás, majd az egyetemi közéletben vállalt szerepek, a vezetői karrier és ezt követően a tankönyvírás elkülönültek egymástól, de mindet a sajátjának érezte. 

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila, Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.