A Semmelweis Egyetem egy helyen, de karok szerint öt különböző standon várta az érdeklődőket az Educatio Szakkiállításon, melyet így láttak a pultok mögött álló semmelweises hallgatók.

A diákok többsége célirányosan érkezett, volt, aki már azzal is tisztában van, milyen orvos szeretne lenni. A legtöbb kérdést a tananyagra, tanmenetre vonatkozóan fogalmazták meg, például, hogy mennyit kell tanulni a sikeres vizsgákhoz vagy, hogy milyen arányban vannak azok a hallgatók, akik nem tudják teljesíteni az elvárt követelményeket – összegezte az Educatio Szakkiállítás tapasztalatait Purman Zsófia, az Általános Orvostudományi Kar HÖK választmányi tagja. Hozzátette: arra is sokan voltak kíváncsiak, mikor tudnak szakirányt választani, mikor vannak, és hogyan néznek ki a gyakorlatok. Sokan érdeklődtek még a kollégiumok minőségéről és a férőhelyek alakulásáról, valamint a felvételihez és a diplomához szükséges nyelvvizsgákról és a ponthatárokról – idézte fel. A felsoroltakon kívül az egyetem érettségi felkészítőjével kapcsolatban is hangzottak el kérdések.

Az Egészségügyi Közszolgálati Kar (EKK) ismertsége egyre nő, ezt mutatja, hogy évről évre többen jönnek az Educatio Szakkiállításon tudatosan hozzánk – mondta el Kovács Réka Sára, a kari hallgatói önkormányzat elnöke. A legtöbben itt is a tantárgyakról és az elhelyezkedési lehetőségekről kérdeztek. A felvételi előtt állók leginkább a Digitális Egészségtudományi Intézet képzése iránt érdeklődtek, de sokan a mentálhigiénéről szerettek volna többet megtudni. A tapasztalatok azt mutatják, hogy főként az egészségügyi informatikáról és menedzserképzésről nincs pontos képük az érdeklődőknek, például sokaknak új információ volt, hogy az egészségügyi informatika a finanszírozási kérdésekre is kiterjed, de a standon mindenki részletes tájékoztatást kaphatott – ismertette.

Az Egészségtudományi Kar (ETK) képzései közül a dietetikus és a gyógytornászképzés iránt érdeklődtek a legtöbben. Leginkább arról kérdeztek minket, hogy mi szükséges a felvételihez, milyen tantárgyak vannak és milyenek az elhelyezkedési esélyek, akár az állami, akár a magánszférában – számolt be Kósa László, az ETK Hallgatói Részönkormányzatának elnöke. Az ETK standjához szinte mindenki célirányosan érkezett, már pontosan tudták, milyen képzésről szeretnének többet megtudni.

Ferenczi Szabolcs, a Fogorvostudományi Kar (FOK) részönkormányzati elnöke gyakran találkozott arra vonatkozó kérdésekkel, hogy egy diák a lehetőségek közül miért a Semmelweis Egyetemet válassza vagy miért legyen fogorvos? Megerősítést várnak tőlünk, egyetemistáktól – fogalmazott. Mint mondta, ilyenkor a karhoz kötődő orientációs kérdésekkel tudnak segíteni a döntési folyamatban. A kérdések közt volt az is, hogy milyen tudás kell a bekerüléshez (inkább kémia vagy fizika), hogyan lehet felkészülni a felvételire, és mit tanulnak majd az egyetemen. A FOK-osok szemléltető eszközt is vittek magukkal, melyen be tudták mutatni, milyen a fogpótlás-készítés folyamata. Ez így sokkal személyesebb, megmutattuk mit fog csinálni és beszéltünk arról is, milyen lesz az élet egyetemistaként – tette hozzá.

Erdősi Viktor, a Gyógyszerésztudományi Kar részönkormányzati elnöke úgy tapasztalta, hogy az érdeklődők kérdései alapvetően a felvételihez kapcsolódtak, valamint az egyetemi tananyaghoz: mennyire nehéz a kémia és miket tanulnak majd az órákon. A célirányosan érkezők általában tudják, hogy az egyetemnek nincs központi campusa és érdekli őket, mennyire macerás különböző épületekbe járni órára – sorolta a további témákat. Hozzátette: ezek mellett az egyetemre, a kollégiumokra, az ösztöndíj lehetőségekre és a gólyatáborra vonatkozó kérdéseket is feltettek nekik.

D.P.
K.E.
T-Sz.Sz.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.