RS24618_KA-20141111-IMG_5274-szasz-karoly-scrEgyensúlyi költségvetés készült a 2015-ös évben a Semmelweis Egyetemen, a kormányzati szakmapolitikai döntésnek megfelelően ugyanis a büdzsé csak olyan bevételekre épülhet, melyek tartósan, kiszámíthatóan és hosszabb távon jelentkeznek az egyetem gazdálkodásában – hangsúlyozta dr. Szász Károly kancellár, a költségvetés előterjesztője. Mint rámutatott: az idei tervezésnél a cél egyebek mellett az volt, hogy – szakítva az eddigi gyakorlattal – ne legyen eleve túltervezve a költségvetés. A korábbi években a túlosztás részbeni fedezete az év végi kasszamaradvány és a konszolidációs bevétel volt, ám idén nem lehetett erre számítva tervezni – jegyezte meg dr. Szász Károly.

A túlosztás azonban eddig akkora mértékű volt (2014-ben például 2,4 milliárd forint), hogy az nem nullázható le teljesen egyik évről a másikra. Így a 2015-ös költségvetésben a tervezett bevételeket 880 millió forinttal haladják meg a kiadások. Az állam által meghatározott közel 64,7 milliárd forintos keret tervezett túllépéséről dr. Szász Károly kancellár levélben tájékoztatja a szaktárcát, melyben konszolidációs igényt is megfogalmaz.

A túlosztásból legnagyobb arányban, 500 millió forint mértékben a klinikum részesült. A rendelkezésre álló összegnél tehát többet kaptak a gyógyító intézmények, de ez még így is kevesebb, mint amennyi a 2014-es terv volt. A kancellár ugyanakkor úgy látja: fegyelmezett gazdálkodással megvalósítható a költségvetés, ám egyes területeken szakmai racionalizálásra, szerkezetalakításra szükség lehet. Példaként említette, hogy az egyik legnagyobb veszteséget felhalmozó klinikai tömbben kancellári biztost nevezett ki, akinek feladata javaslatokat tenni arra, hogy struktúraátalakítással miként tud egy egyensúlyosabb költségvetés irányába elmozdulni az adott tömb gazdálkodása.

A kancellár szólt arról is, hogy a betegfogadási, előjegyzési, illetve nyilvántartási rendszer vezetését meg kell követelni minden klinikánál, ezáltal ugyanis tervezhetőbbé válik a betegforgalom, s jobban látható a teljesítményvolumenkorláthoz (tvk) viszonyított helyzet. A klinikumon belüli egyes intézkedések (például a labortender folytatása, bizonyos beszerzések racionalizálása, a térítéses betegellátás fejlesztése) mind további költségmegtakarítással, bevételnövekedéssel járhatnak – emelte ki dr. Szász Károly, hozzátéve, hogy önmagában az, hogy fegyelmezettebb gazdálkodásra kényszerítünk egy intézményt, még nem jelent megszorítást.

A túlosztástól 60 millió forint mértékben részesült az Általános Orvostudományi Kar, a fennmaradó összeg pedig a központi szervezeti egységek átalakításának fedezete. A központban ki kellett építeni több olyan funkciót (például a jogi és közbeszerzési terület erősítése), ami eddig hiányzott, vagy csak külső tanácsadási szerződések révén valósult meg. Dr. Szász Károly ugyanakkor hangsúlyozta: az egyetem egészére vonatkozó megtakarítási szempontok, költségvetési korlát és fegyelem a központra is éppúgy vonatkozik, mint minden szervezeti egységre.

 

RS24606_KA-20141111-IMG_5357-szasz-karoly-scrA költségvetéssel kapcsolatban fontos változásként említette dr. Szász Károly, hogy idén az egyes szervezeti egységek megtakarítási maradványait a 2014-es évi összegyetemi hiány csökkentésére kellett felhasználni, mivel még így is közel húsz millió forint maradt a túlköltés. A hosszú távú cél ugyanakkor az, hogy a megtakarítást ott használják fel ahol az képződött, ehhez azonban az szükséges, hogy minden egység ki tudjon jönni a keretéből.

A költségkeretek betartásának kontrollálását egy új, limitrendszert alkalmazó informatikai fejlesztés segíti majd, mely április elejére készül el. Ennek segítségével folyamatosan monitorozhatóak a kiadások az egyes költségvetési alkeretekben, így a kötelezettségvállalási joggal rendelkező döntéshozók is látják majd, mennyi a szabad keret, és így milyen mértékben vállalhatnak kötelezettséget.

Dr. Szász Károly összességében úgy látja, az egyetemen minden területen kemény, fegyelmezett gazdálkodásra lesz szükség 2015-ben, de igazodni kell az adott lehetőségekhez, melyek egyébként nem rosszak, és igyekezni kell egyéb bevételi lehetőségek után is nézni. Mint mondta, folyamatosan figyelemmel követi majd az eseményeket, a bevételek alakulását, a keretek felhasználását, és ha szükséges lesz beavatkozás, akkor azt meg fogja tenni. Mint kiemelte: büszke a költségvetésre és pozitívan néz a 2015-ös év elé, a sikerhez azonban alapvető szemléletváltásra és összefogásra van szükség.

Az idei költségvetési kereteket egyébként lépésről lépésre fogják megnyitni, az összes keret várhatóan április második felére nyílik meg, mikor már élesben működik az említett limitfigyelő rendszer.

Dobozi Pálma
Fotó: Kovács Attila / Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.