Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. június 14.
301173 Összes oltás

RS24612_KA-20141111-IMG_5313-szasz-karoly-scr (1)A fegyelmezett intézményi gazdálkodás nem öncélú, eredményei az egyetem működésében számos helyen jelen vannak – hangsúlyozta dr. Szász Károly, hozzátéve az intézkedéseknél figyelembe veszik a tavaly év végén készült munkatársi elégedettség-mérés eredményeit.

A kancellár úgy fogalmazott: a hatékonyabb működés során megtakarított költségeket mind visszaforgatják a rendszerbe és infrastruktúra fejlesztésre, illetve a dolgozók megtartására fordítják. „Nagyon fontos, hogy mindenki megértse: a fegyelmezett gazdálkodás közös érdek, mert ennek pozitív eredménye is mindenkit érint az egyetemen” – fogalmazott dr. Szász Károly.

Elmondta, a munkatársi felmérés eredményeként a szervezeti működés javítását célzó indítványok alapján lehetővé vált az épületek takarításának folyamatos minőségellenőrzése, valamint leselejteztek több ezer kórházi textíliát, melyek helyett 10 millió forint értékben újakat vásárol az egyetem. A Szolgáltatási Igazgatóság kidolgozta az egyéni ún. „szekrényes munkaruha ellátást”, melyet kísérleti jelleggel be is vezettek több szervezeti egységnél.

RS24598_KA-20141111-IMG_5441-szasz-karoly-scrHozzátette: ugyancsak a dolgozói elégedettség-mérés eredménye, hogy idén jelentős energiát fordít az egyetem az informatikai területen jelentkező igények és problémák megoldására. Ezzel összefüggésben létrejött az Informatikai Szolgáltatásfejlesztési Osztály, illetve – egyebek mellett – egyszerűbb lett az informatikai beszerzések adminisztrációja, frissítették az ajánlott eszközök konfigurációját, informatikai képzést kaphatnak a munkatársak és ősszel megújul az elavult központi szerverpark is. Utóbbinak köszönhetően még a csúcsforgalmú időszakokban is stabil lesz a kulcsfontosságú rendszerek (MedSol, Poszeidon, Neptun, SAP) működése.

A kancellár az egyik legfontosabb döntésnek tartja az egészségügyi szakdolgozókra vonatkozó humánerőforrás-megtartási és -fejlesztési koncepció megvalósítását, melynek eredményeként – egyelőre 2016. december 31-ig szóló határozott időre – a folyamatos (megszakítás nélküli, három műszakos) munkarendben dolgozó egészségügyi szakdolgozók illetménye jelentősen, 5+5 százalékkal emelkedett. A differenciált illetményemelés egyrészt a Klinikai Központ alá tartozó szervezeti egységekben folyamatos munkarendben dolgozó, legalább „C” fizetési osztályba sorolt egészségügyi szakdolgozókra, illetve az őket közvetlenül irányító vezető ápolókra (főnővérekre) vonatkozott, akiknél bruttó 150.000 forintos havi illetményminimumot határoztak meg. Ezen felül, akik egy évnél régebben az egyetemen vannak, visszamenőleg 2016. január 1-től 10 százalékos illetményemelést kaptak. Akik rövidebb ideje dolgoznak az intézményben, azok két részben kapják meg az emelést: a felét a próbaidő letelte (4 hónap) után, a másik felét pedig akkor, amikor egyéves lesz munkaviszonyuk.

Nemcsak az egészségügyi szakdolgozók illetménye emelkedett, hanem más munkakörben dolgozóké is: a középfokú végzettséget nem igénylő munkakörben foglalkoztatottak illetménye sávosan emelkedett. A két illetményemelésre összesen 826 millió forintot különített el a költségvetésében az egyetem.

Kitért arra: az elégedettségméréshez kapcsolódik, hogy a Szolgáltatási Igazgatóság a honlapján közzétett egy „elektronikus panaszkönyvet”, amelybe bárki névvel, vagy anonim módon is megírhatja észrevételeit, panaszát, javaslatait, a nap 24 órájában az Operatív Irányító Központ fogadja és továbbítja – hangsúlyozta.

A kancellár jelezte, a munkatársak után idén a hallgatók elégedettség-mérése is megtörtént, melynek eredményei alapján megkezdődött az oktatási és az oktatást segítő, kiegészítő egyetemi szolgáltatások bővítése korszerűsítése. Az erre vonatkozó projekt már el is indult: elsőként a kollégiumokban lesznek közérzetjavító intézkedések, illetve a hallgatói ügyek online ügyintézésének dokumentumait fejlesztik.

fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.