A feltörekvő tudósnemzedék hat ígéretes képviselője, köztük a Semmelweis Egyetem elsőéves hallgatója, Egyed Bálint mutatkozhatott be a Magyar Tudományos Akadémia InnoDiákok Fórumán. Dr. Lovász László, az MTA elnöke a jövő kutatóiként üdvözölte a diákokat. 

Egyszerű, falusi családban nőttem fel, általános iskolás korom óta orvos szeretnék lenni – idézte fel pályaválasztása kezdeteit Egyed Bálint, aki az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben dolgozik Sperlágh Beáta, az MTA doktora pártfogásában. A Semmelweis Egyetem medikushallgatója szerint az agykutatás az orvostudomány jelenlegi kihívásainak egyik legnagyobb feladata. Tudományos pályája kezdetén álló fiatalként a kutatói lét fő vonzerejét abban látja, hogy magyar intézményekben világszínvonalú, akár globális jelentőségű felfedezések születhetnek, melyekkel eljuttathatjuk hírünket a világon bárhová.

Új képA Magyar Tudomány Ünnepe keretében tartott rendezvényen a kutatók legifjabb nemzedékéhez tartozó hat középiskolás, illetve egyetemi tanulmányai elején járó, de már komoly tudományos tapasztalatokat felmutató fiatal ismertette szakterületét, kutatásait, rövid és hosszú távú célkitűzéseit. A rendezvény új megközelítésben irányítja rá a figyelmet a tehetséggondozásra.

Mozer Mária
Forrás (fotó és szöveg): MTA

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.