Dr. Nagy Zoltán Zsolt: két intézmény egyesítésével kell magas színvonalú klinikát teremtenünk

A korábbi két Szemészeti Klinika pozitív hagyományait kell egyesíteni, szakembergárdáiból pedig egységes csapatot létrehozni a szakmai értékek és a betegellátás magas színvonalának megőrzésével – mondja Dr. Nagy Zoltán Zsolt. A Szemészeti Klinika új, kinevezett igazgatójának célja az is, hogy a világszínvonalon felújított műtőkben a mostaninál jóval több operációt végezhessenek.

RS21305_KA-20140716-IMG_6624-nagy-zoltan-zsolt-interju-scrÉppen tíz éve, hogy a Semmelweis Egyetem vezetősége úgy döntött: összevonja a két Szemészeti Klinikát a Mária utcai épületben, aminek korszerűsítése végül tavaly tavasszal fejeződött be – idézi fel Dr. Nagy Zoltán Zsolt, aki a klinika igazgatóhelyetteseként vett részt a rekonstrukcióban. Bár a korábbi két klinika szakemberei már másfél éve egy épületben látják el a betegeket, az összevonással járó feladatok még nem zárultak le. „Egyszerre sokan lettünk a klinikán, ám ez nem befolyásolhatja a megfelelően kialakított munkakörülményeket, ami az eredményességhez nélkülözhetetlen. Jó munkaszervezéssel és előjegyzési rendszerrel a délelőtti zsúfoltság megszüntethető és a rendelkezésre álló infrastruktúra, illetve a műszerek is gazdaságosabban kihasználhatóak” – hangsúlyozza az igazgató, hozzátéve, hogy a két intézmény szakmai tapasztalatainak, illetve pozitív hagyományainak összegzése a betegek javára fordítható, és a Szemészeti Klinika jó hírnevét is öregbíti. Jól képzett szakembereink jelentik a garanciát egy magas színvonalú, nemzetközi szintű klinika létrehozásához – fogalmaz.

RS17904_IMG_0675-mariautca-szemklinika-felujitas-utan-scrDr. Nagy Zoltán Zsolt meglátása szerint az intézmény sikeréhez a műtétek számának növelése is hozzátartozik. Mint emlékeztet, a 2008-as válság ideje alatt évente öt-hatezer műtéttel csökkent a szemészeti klinikák teljesítménye a terápiás keret korlátozása miatt, a kapacitás pedig azóta sem állt helyre teljesen. „A válság előtti műtétszám eléréséhez a tökéletesen felújított épületben mostanra minden tárgyi és személyi feltétel adott: hat világszínvonalon felújított műtő áll rendelkezésre, amiket már csak betegekkel és munkával kell megtölteni” – mondja az igazgató, aki úgy véli, a műtéti kapacitás növelése azért is fontos, mert a Szemészeti Klinika számos betegségcsoport nemzetközi szinten elismert, kiemelt ellátóhelye. A traumatológiai eseteket egész Budapestről ide küldik, de elsődleges szerepe van a klinikának a retinabetegségek diagnosztikai, műtéti és konzervatív kezelési eljárásában, illetve a szaruhártya betegek ellátásában és a zöldhályog kezelésében is. Emellett a szemlencse-sebészetben is élen jár a klinika, hiszen itt végeztek a világon elsőként femtolézerrel hályogműtétet, amivel akár teljes látásrehabilitáció érhető el – számol be az új igazgató. Hozzáteszi: a klinika gyermekszemészeti osztállyal is rendelkezik, ahol egyebek mellett a veleszületett hályogot és a szemészeti onkológiai betegségeket kezelik, de a szem körüli plasztikai beavatkozásokat is el tudják végezni.

RS21309_KA-20140716-IMG_6614-nagy-zoltan-zsolt-interju-scrA klinika pozíciójának erősítéséhez a műtétek számának emelése mellett szükség van az egyéni teljesítmények monitorizálására is, vagyis arra az információra, hogy ki mennyi beteget lát el, mekkora pontértéket tud termelni az ambuláns ellátásban – mutat rá Dr. Nagy Zoltán Zsolt, aki szerint az oktatásban és a kutatásban elért kiváló eredmények szintén hozzájárulnak az intézmény jó hírnevéhez. A klinika dolgozói számos PhD-munkával és impakt faktoros közleménnyel büszkélkedhetnek – számol be az igazgató, akinek jelenleg négy PhD-hallgatója van és maga is aktív kutatómunkát végez. „A betegellátást semmiképp nem akarom feladni, hiszen ez az elsődleges feladatom. A jó munkaszervezés persze megfelelő munkatársak és megértő családi háttér nélkül nem lenne kivitelezhető” – fejti ki Dr. Nagy Zoltán Zsolt, utalva arra, hogy igazgatói feladatai mellett az Egészségtudományi Kar dékánjaként és egyetemi oktatóként is folytatja munkáját.

Mozer Mária

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

printNyomtatás ▲ Fel ◀ Vissza

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs és Rendezvényszervezési Igazgatósága tette közzé.