A Semmelweis Alumni Találkozót november 25-én rendezték meg az Elméleti Orvostudományi Központban. A rendezvény kora délután előadásokkal és fórumbeszélgetésekkel kezdődött, majd késő este gálavacsorával és kulturális programokkal fejeződött be. A találkozó keretében lehetőség volt évfolyamok találkozójára, és az érdeklődők látogatást tehettek az egyetem különböző részlegein is.

Dr. Kellermayer Miklós rektorhelyettes köszöntőjében azt mondta: bár nem a Semmelweis Egyetem öregdiákja, a különleges hazaérkezés kíváncsi várakozása, meghatottsága, ihletettsége őt is megérintett. Nap mint nap előfordul, hogy apróbb vagy nagyobb gondokat görgetünk magunk előtt, amelyektől időről időre jó megtisztulni. Kell egy hely, kell egy időpont, ahol ezt megtehetjük, ahol megnyugodhatunk, lelki inspirációt nyerhetünk a hétköznapokra – fogalmazott.

Az Ember az egészségügyben elnevezésű szekcióban dr. Kopp Mária, a Se Magatartástudományi Intézetének igazgatója ismertette az Alumni Találkozó kapcsán készült legfrissebb kutatásukat.
Az általa kérdéssort 292 egykori vagy jelenlegi egyetemi hallgató töltötte ki interneten. A válaszadók többsége eszerint úgy érzi, hogy érdemes volt az egészségügyi hivatást választani, ezt a hivatás szépségével magyarázzák. Ugyanakkor ezzel együtt többen írták azt is, hogy fontos lenne nyugodtabb, alkotó légkört teremteni.

Arra a kérdésre, hogy ma is valóban hivatásként élhető-e meg a szakma az ötfokú skálán (amelyen az 5-ös a teljes egyetértést mutatja) átlagosan 3.8 pontot adtak a felmérésben résztvevők. A válaszokból kiderül az is, hogy a gazdasági helyzet és a bürokrácia nehézségeket okoz, van, aki úgy véli, csak hivatásként lehet ezt a munkát végezni, aki nem úgy végzi, hamar feladja, kilép vagy kiég. Az egész felmérésben a legalacsonyabb pontszámot az egészségügyi állapotukra adták a dolgozók, mindössze 2.5-öt.

Az online felmérés vizsgálta azt is, hogy mit gondolnak a jelenlegi és volt hallgatók, miben tudna segíteni nekik az egyetem a mindennapi életükben, s hogyan erősödhetne az alumni mozgalom. A válaszolók egyebek mellett hasznosnak tartanák, ha lenne folyamatos továbbképzési vagy éppen konzultációs lehetőség egyetemi kereteken belül, az alumni mozgalom segíthetné a régi és az új hallgatók közötti virtuális kapcsolat kialakításában. Sokan emlékeztek meg nagy szeretettettel egykori tanáraikról, mestereiről és sokan tennének aktívan az alumni mozgalom sikeréért – derül ki a válaszokból.

Dr. Tulassay Tivadar rektor Tudomány és szépség címmel tartott előadást. Elmesélte: bár fiatalon régész szeretett volna lenni, az orvoslás szépségéről, a beteg-orvos kapcsolatról szóló irodalomélményei, köztük Illés Endre az előadásban is idézett Szigorlat című novellája, orvos nagynénje és orvostanhallgató bátyja beszámolói olyan mély nyomot hagytak benne, hogy inkább e hivatás felé fordult. Miért lettem kutató? Talán mert kíváncsi voltam – folytatta. Az ember életében a titokleső pillanatok az angyalvárástól a kulcslyukon leskelődésen keresztül egy gyermek születésének titkáig mindig nagyszerűek. A titkok megfejtése valószínűleg egyidős az emberiséggel, hiszen a gyümölcs leszakítása a tudás fájáról már maga a kíváncsiság – vélte dr. Tulassay Tivadar.

Úgy látja,  a jó művész, a jó kutató, a jó orvos szinte egymásba helyettesíthető fogalom. „Állandóan kétkedjen, tudja azt, hogy ismeretei korlátozottak, vizsgáló módszerei tökéletlenek, tudja, hogy ugyanaz a jelenség több formában is megjelenhet és még önmagának se higgyen soha. Legyen intuíciója, érezze, mi az, ami számára izgalmas. Legyen képes mérlegelni dolgokat, vállaljon kockázatot, legyen elszánt, használja a tapasztalatot, értékelje újra a korábbiakat. Legyen jó az önismerete” – összegezte.

A programokon több mint négyszázan vettek részt.  A Semmelweis Egyetem számos vezetője, köztük dr. Tulassay Tivadar rektor is ellátogatott a találkozóra, de fontosnak tartotta a részvételt dr. Szócska Miklós egészségügyi államtitkár is.  A Menedzserképző Központ korábbi irányítója úgy vélekedett: az alumni mozgalom a közösségépítés egyik alapköve, amelynek válság idején óriási jelentősége van, mivel szétesőben vannak a közösségek.

A találkozóról kiadvány készült, amely ezen a linken érhető el.

T-Sz.Sz.
Sz.Zs.
U.B.
D.P
Fotók: attekovacs.com