1. április 12–13-án rendezték meg Magyarország legnagyobb kétnapos tavaszi sporteseményét, a Telekom Vivicittá futófesztivált, amelyen a Semmelweis Egyetem is aktívan képviseltette magát.

A Margit-szigeten, a rajt-cél közelében felállított Semmelweis sátorban kardiovaszkuláris szűrésekkel, orvosi tanácsadással, reanimációs oktatással (a Sürgősségi Orvostani Klinikával együttműködésben), valamint sportteljesítmény-mérésekkel vártuk az érdeklődőket. Egyetemünk a HUN-REN SZTAKI-val közösen biológiai életkor és sportteljesítmény összefüggéseit vizsgáló kutatásban is részt vett.

Örömmel számolhatunk be arról, hogy a kétnapos rendezvény során több mint 300 fő szív-érrendszeri rizikószűrését végeztük el. Vizsgálataink minden látogató számára elérhetőek voltak – nemcsak a versenyzők, hanem hozzátartozóik és barátaik is részt vehettek a szűréseken.

A sportteljesítmény-mérések között reakcióidő-tesztet, kézi szorítóerő-mérést és stabilometriás vizsgálatokat is kínáltunk. Emellett szakképzett oktatóink közreműködésével újraélesztés-oktatást tartottunk, ahol az érdeklődők elsajátíthatták az alapszintű újraélesztés legfontosabb lépéseit. Ez a programrész is rendkívül népszerű volt: mintegy 400 fő – köztük felnőttek és gyermekek – vett részt az oktatáson. Tudjuk, hogy a laikusok által azonnal megkezdett újraélesztés életet menthet, ezért különösen fontosnak tartjuk ennek ismeretterjesztését.

A Sportorvostan Tanszék vezetője, Dr. Vágó Hajnalka, aki maga is részt vett a félmaraton egyéni és csapatversenyében, hangsúlyozta:

„Rendszeresen sportolunk kollégáimmal együtt – egyrészt örömünket leljük benne, másrészt hiteles példát tudunk mutatni pácienseink számára, és a biztonságos sportolás fontosságára is felhívjuk a figyelmet.”

Köszönjük minden résztvevőnek és látogatónak, hogy velünk tartottak ezen a különleges hétvégén!

 

A TKP2021-NKTA-46 projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Alapból nyújtott támogatásával, a TKP2021-NKTA pályázati program finanszírozásában valósult meg.