„A sorompónál a katona hölgy szétázva szegény szakadó esőben azonnal megtalálja a nevem a névsorban, kedvesen eligazít hogy hová parkoljak. Az út mentén egy másik katona szintén szétázva, zokszó nélkül, előre köszön és irányít hogy merre menjek. Az épületben olyan szintű rendezettség és szervezettség van, én ilyet még nem láttam. Minden percem be van osztva, tájékoztatnak, elmondanak mindent. Nem lehet könnyű ezzel a rengeteg megszeppent emberrel korán reggel. És mégis mindenki kedves és türelmes. Az oltószobában a fiatal orvoshölgy úgy bánik velem mint egy porcelánbabával. Az oltást meg sem érzem. A hölgy, aki kiosztotta a félórás várakozás után az igazolást, mindenkit egyesével úgy indít útnak hogy tanácsokkal látja el. Ki tudja hányszor mondja el ugyanazt, de mindig kedves és türelmes”