147 főt summa cum laude, 19 főt cum laude, 1 főt rite minősítéssel avattak doktorrá a Dies Academicuson, a Semmelweis Egyetem doktoravató ünnepségén. A magyar, angol és német nyelvű PhD-képzésben részt vevő hallgatókat az ünnepélyes eskütételt követően dr. Merkely Béla rektor és dr. Benyó Zoltán, a Doktori Tanács elnöke kézfogásukkal fogadták szimbolikusan doktortársakká. Az ünnepségen egyebek mellett Kiváló PhD-oktató, Törzstag Emeritus kitüntetéseket, Doktorandusz Kiválósági Díjakat is átadtak.

Dr. Merkely Béla köszöntőjében felelevenítette az elmúlt időszak kihívásait. Mint elmondta, a Semmelweis Egyetem a régió vezető egyetemeként, egyedülálló tudáscentrumaként, az ország egyik legnagyobb egészségügyi ellátójaként most is előrelépett: legyen szó a koronavírusról, vagy a szomszédunkban kitört a háborúról, bebizonyítottuk: számunkra az elesett emberek segítése, betegeink gyógyítása az első. Ezek a kihívások, és a nehéz helyzetben tanúsított helytállás mutatja meg közösségünk valódi erejét – tette hozzá.   

Dr. Merkely Béla a közelmúltban nyilvánosságra hozott nemzetközi egyetemi rangsorokban elért eredményekre kitérve elmondta, a Times Higher Education legfrissebb világrangsorában a Semmelweis Egyetem első magyar egyetemként bekerült a világ legjobb 250 felsőoktatási intézménye közé, ezzel Magyarország és Kelet-Közép-Európa legjobb felsőoktatási intézményévé vált, és immár a nyugat-európai egyetemek komoly versenytársának számít. Hangsúlyozta azt is, hogy a US News Best Global Universities 2023-as rangsorában kardiológiai és kardiovaszkuláris területen a világ 43. legjobbja a Semmelweis, olyan egyetemeket megelőzve, mint a Sorbonne, a Heidelbergi vagy a Leideni Egyetem. Számtalan diszciplínában kerültünk a legjobb 300 közé, mint például a molekuláris biológia és genetika, onkológia, gasztroenterológia és hepatológia vagy a sejtbiológia – emelte ki a rektor. Hozzátette, hogy a cél a világ legjobb 100 felsőoktatási intézménye és Európa top 5 szakegyeteme közé kerülni. Kiemelte azt is, hogy ez eddig elért eredményekből a most doktorrá avatott hallgatók is kivették a részüket.

A rektor hangsúlyozta: a doktoranduszok számának bővítése kulcskérdés a kutatói utánpótlás, a tudományos teljesítmény, a kiválóság és a rangsorokban elfoglalt pozíció szempontjából is, ezért a doktoravató az egész Semmelweis Egyetem számára ünnep. Elmondta, hogy az elmúlt években folyamatosan nő a PhD-hallgatók száma a Semmelweis Egyetemen: a 2022/23-as tanév őszi szemeszterében 17 százalékkal több az aktív státuszú PhD-hallgató, mint egy évvel ezelőtt. Az állami ösztöndíjas keretszám idén már kétszerese a többi orvos- és egészségtudományi területen doktori képzést folytató társegyetem keretszámának – tette hozzá. Végül a rektor megköszönte a doktorjelölteknek, hogy tovább gyarapítják a Semmelweis Egyetem értékeit, hírnevét, és készek újra meg újra megküzdeni a kihívásokkal, és gratulált PhD-fokozatuk megszerzéséhez.

A rektori beszéd után a jelöltek ünnepélyesen esküt tettek, ezt követően dr. Merkely Béla rektor és dr. Benyó Zoltán, a Doktori Tanács elnöke kézfogással szimbolikusan doktortársakká fogadták őket.

Dr. Benyó Zoltán köszöntőjében úgy fogalmazott, a doktori képzés a felsőoktatás legmagasabb szintje, a doktoranduszok a  legkiválóbb graduális hallgatók közül kerülnek ki, ezért különösen megtisztelő feladat a PhD-diplomák átadása. Az idei ünnepség fényét tovább emeli, hogy a Semmelweis Egyetem történetében korábban soha nem adtak át ennyi PhD-oklevelet – tette hozzá. Mint elmondta, a fokozatszerzésekhez használt publikációk szcientometriai mutatói átlagosan ötszörösen teljesítik túl az elvárt követelményeket, ami azt mutatja, hogy az itt végzett hallgatók nem egyszerűen a diplomát szeretnék megszerezni, hanem a tudományos érdeklődés és a felfedezés iránti őszinte vágy hajtja őket. Felidézte a koronavírus elleni küzdelem időszakát, amikor bebizonyosodott, mennyire fontos, hogy különböző tudományterületek művelői szót értsenek egymással, és tudjanak egy közös cél érdekében együtt dolgozni.

Dr. Benyó Zoltán beszédében kitért az egyetem nemzetközi teljesítményére, amely, mint kiemelte, elsősorban a megjelent publikációk mennyiségével és minőségével mérhető. A Semmelweis Egyetemhez kötődő szerzők által 2021-ben megjelent publikációk 48 százalékának első szerzője a PhD-hallgatók közül került ki – mondta el, hozzátéve, ez jelzi, az egyetem nemzetközi reputációjához milyen nagy mértékben járulnak hozzá a doktori képzésben részt vevő hallgatók.

A PhD-fokozat megszerzésével lezárul egy korszak a hallgatók életében, de bízom benne, hogy ezt nem befejezésnek, hanem inkább egy új kezdetnek tekintik – fogalmazott. Felidézte, hogy a doktori fokozat odaítélésével a Doktori Tanács azt tanúsítja, hogy a jelöltek alkalmasak önálló tudományos munkára. Végül azt kívánta, a diplomát átvevők használják megszerzett tudásukat és a diplomájukkal járó felhatalmazást arra, hogy megismerjék a tudomány előtt álló rejtélyeket, kamatoztassák képességeiket embertársaik javára.

Ezután a kiválóságokat díjazták: a doktori képzés területén végzett kiemelkedő teljesítményeket Kiváló PhD-oktató díjjal ismerték el, a doktori képzések leköszönő vezetői Törzstag Emeritus díszoklevelet vehettek át, valamint átadták a Doktorandusz kiválósági díjakat, a Genersich Alapítvány díjait, címzetes egyetemi docens és címzetes egyetemi tanár, illetve professor emerita és professor emeritus címeket. Továbbá kitüntették azokat, akik Pro Universitate, Kiváló Dolgozó és Kiváló Szakdolgozó kitüntetésben, Rektori dicséretben és Intézményegység-vezető kinevezésben részesültek.

A rendezvényt a Medikus Zenekar koncertje zárta.  

A doktori képzés területén végzett kiemelkedő munkájáért Kiváló PhD-oktató kitüntetést vehetett át:

Acsády György, az Érsebészeti és Endovaszkuláris Tanszék professor emeritusa, a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola törzstagja, a Klinikai és kísérletes angiológiai kutatások program alapítója, korábbi vezetője

Győrffy Balázs, a II. sz. Gyermekgyógyászati Klinika egyetemi tanára, 2020-tól a Bioinformatikai Tanszék vezetője, a Patológiai Tudományok Doktori Iskola Onkológia programjának témavezetője

Hamar Péter, a Transzlációs Medicina Intézet egyetemi tanára, az Elméleti és Transzlációs Orvostudományok Doktori Iskola törzstagja, A vérkeringési rendszer normális és kóros működésének mechanizmusai program témavezetője

Sebestyén Anna, a Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet tudományos főmunkatársa, a Patológiai Tudományok Doktori Iskola törzstagja, az Onkológia program témavezetője

Szendrői Miklós professzor emeritus, az Ortopédiai Klinika osztályvezetője, a Klinikai Orvostudományok Doktori Iskola törzstagja, A támasztó és mozgató szervrendszer működésének fiziológiája program témavezetője

Szökő Éva, a Gyógyszerhatástani Intézet egyetemi tanára, a Gyógyszertudományok Doktori Iskola törzstagja, az Experimentális és Klinikai Farmakológia program vezetője és témavezetője

Túry Ferenc egyetemi tanár, a Magatartástudományi Intézet korábbi igazgatója, a Mentális Egészségtudományok Doktori Iskola törzstagja, a Mentális egészségtudomány program témavezetője

A doktori képzések három leköszönő vezetője, dr. Barabás József, dr. Rosivall László és dr. Tímár József Törzstag Emeritus díszoklevelet vehetett át.

Doktorandusz Kiválósági Díjak

A Semmelweis Egyetem Baráti Köre 2022-ben is pályázatot hirdetett Doktorandusz Kiválósági Díjra, az egyetem doktori iskolája keretében végzett tudományos munka bemutatására 35 év alatti PhD-hallgatók vagy predoktorok számára. A 32 beérkezett pályamű közül díjat kapott:

Keller Dávid
Pásztor-Csizmarik Anita
Simon Márton András
Szabó Ákos
Vattay Borbála

A Genersich Alapítvány díjai

Hallgatói díj:

Bokor Laura, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika
Karancsi Zsófia, II. Sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Kiss Laura, I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet
Pintér Anita, Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika

Törvényszéki orvosi díj:

Harsányi László, az I. Sz. Sebészeti Klinika

Onkológus díj:

Mangel László Csaba, Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Onkoterápiás Intézet

Patológus díj:

Méhes Gábor, Debreceni Egyetem, Debreceni Egyetem Klinikai Központ

Akadémikus díj:

Dóczi Tamás, Idegsebészeti Klinika

Címzetes egyetemi docens címet vehetett át dr. Deák György Gábor, dr. Diószeghy Csaba és dr. Vastagh Ildikó.

Címzetes egyetemi tanár címet kapott dr. Duray Gábor Zoltán.

Pro Universitate díjban részesült:

dr. Takácsné dr. Novák Krisztina, Gyógyszerészi Kémiai Intézet

Rektori Dicséretben részesült:

Krivácsy Péter Zoltán, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika
Pós Zoltán, Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet

Rektori Dicséretben részesült

Horváth Mónika, Egészségtudományi Kar, Fizioterápiai Tanszék
Horváthné Gráczer Zsuzsanna, Sebészeti Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika
Pallaginé Balla Krisztina, Gyermekfogászati és Fogszabályozási Klinika
Tokár Anikó Sarolta, Orális Diagnosztikai Tanszék

Kiváló Dolgozó kitüntetésben részesült:

Csíkos Ágnes, Belgyógyászati és Hematológiai Klinika
Hegyesi Nikolett, II. Sz. Patológiai Intézet
Persina Béláné, I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika

Professor Emerita címben részesült:

Demeter Judit, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika

Professor Emeritus címben részesül:

Poór Gyula, Belgyógyászati és Onkológiai Klinika
Szendrői Miklós, Ortopédiai Klinika

Intézményegység-vezető kinevezésben részesült:

Siposné Birkás Melinda Éva
Pető András Kar Gyakorló Általános Iskolája, Szakiskolája, Egységes Konduktív
Pedagógiai Módszertani Intézménye és Kollégiuma, Konduktív Gyakorló Szakiskola

Kiváló Szakdolgozó kitüntetésben részesült:

Asbóth Mihály Imre, Orális Diagnosztikai Tanszék

Kiváló Dolgozó Kitüntetésben részesült:

Kocsis Zsuzsanna Csilla, Beszerzési Igazgatóság
Wéber Gábor, Emberierőforrás-gazdálkodási Főigazgatóság

 

Pogrányi Péter
Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.