A EUniWell Seed Funding Call pályázatán olyan oktatási és kutatási projektek nyerhetnek anyagi támogatást, amelyek hozzájárulnak a well-being (jóllét) növeléséhez és legalább három egyetem együttműködésében valósulnak meg. A sikeres pályázatok elősegítése érdekében a Semmelweis Egyetem 2021. január 14-én online konzultációs eseményt szervezett, amelyen az egyetem dolgozói és hallgatói prezentálták ötleteiket. A pályázatok leadási határideje: 2021. január 29.

A hét európai egyetem együttműködésével létrejött EUniwell (European University of Well-Being) hálózat egyik kiemelt célja, hogy lehetőséget kínáljon tagjai, így a Semmelweis Egyetem polgárai számára is szakmai tapasztalatcserére. A Seed Funding Call pályázat során olyan, a jólléthez kapcsolódó projekteket várnak a szervezők, amelyek legalább három partneregyetem összefogásában valósulnak meg. Ennek érdekében a Semmelweis Egyetem konzultációs eseményt szervezett január 14-én, melyet dr. Kellermayer Miklós, az Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) dékánja, a EUniWell projekt szakmai vezetője nyitott meg. Bevezetőjében elmondta, hogy a pályázaton való részvétel remek lehetőség minden egyetemi polgár számára az egyetemek közötti kapcsolatok építésére és a tudástranszfer ösztönzésére.  A Semmelweis Egyetemen kívül a Leideni Egyetem, a Linnaeus Egyetem, a Birminghami Egyetem, a Kölni Egyetem, a Firenzei Egyetem, és a Nantes-i Egyetem tagja a szövetségnek, ezáltal rendkívül széles az együttműködési lehetőségek tárháza.

A Semmelweis Egyetem a január 14-i online esemény mellett egyéni tanácsadással is támogatja a sikeres pályázatok benyújtását annak érdekében, hogy minél több nemzetközi interdiszciplináris kutatási és oktatási projekt valósulhasson meg. A konzultációs eseményen hallgatói és kutatói projektek egyaránt bemutatkoztak. Az innováció, a konzorciumi partnerek közötti tudásmegosztás és a „well-being”-et javító célkitűzések szinte mindegyik projekt kapcsán külön hangsúlyt kaptak, így ezek a projektek jó eséllyel indulnak a pályázaton.

Ahogy dr. Kellermayer Miklós korábban elmondta: a EUniWell-t alkotó hét európai egyetem önerőből intézményenként évi 50 ezer eurót ad össze egy közös pályázati alapba, amiből évi 14 pályázati projekt támogatására van lehetőség. A befektetett pénzösszeg a nyertes, közös pályázatok révén térül meg az egyetemek számára. Minden pályázati kör pályázatonként maximum 25 ezer eurós díjazással jár. Mint hangsúlyozta, az a cél, hogy a Semmelweis Egyetem erőforrásait optimalizálva, minél több pályázatban szerepeljen.

Kérdések és ötletek esetén a Tudományos és Innovációs Rektorhelyettesi Iroda és az Innovációs Központ a project@semmelweis-univ.hu e-mail címen ad tájékoztatást. Azoknak, akik a pályázati ötletükhöz partnereket keresnek a konzorciumon belül, egy online felületen jelezhetik igényüket, de egy online partnerkeresési fórumot is rendeztek 2021. január 18-án.

További információ és részletek a pályázatról a EUniWell honlapján találhatóak:  https://www.euniwell.eu/participate/call-for-joint-projects

Nemzetközi Kapcsolatok Igazgatósága
Fotó: EUniWell (illusztráció), Tuba Zoltán – Képszerkesztőség

A cikket a Semmelweis Egyetem Kommunikációs Igazgatósága tette közzé.