Az egyetem munkatársai által beadott védőoltások száma - 2021. szeptember 24.
391898 Összes oltás

A Semmelweis Egyetem 2021. augusztus 1-jétől közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány fenntartásban működik tovább. Az egyetem fenntartója a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány (NEOA), melynek alakuló ülése 2021. július 7-én volt és melynek kuratóriumi tagjai a következők:

Orbán Gábor
a Nemzeti Egészségügyi és Orvosképzésért Alapítvány elnöke

A Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója, 1979-ben született Szolnokon. A Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem pénzügyi szakán végzett, majd a Magyar Nemzeti Banknál és az Európai Központi Banknál dolgozott közgazdászként, illetve a Banque Rothschildnál látott el vezető tanácsadói pozíciót. 2007-2013 között az AEGON Befektetési Alapkezelő Zrt. kötvényüzletág-vezetője, majd 2013-2015 között adó- és pénzügyekért felelős államtitkár volt. Számos szervezetben töltött be, illetve tölt be jelenleg is felügyelőbizottsági (Magyar Nemzeti Bank), igazgatótanácsi (Richter Gedeon Nyrt., Országos Betétvédelmi Alap, Szanálási Alap), testületi (Tőzsdei Tanácsadó Testület, Budapesti Értéktőzsde Zrt.), kuratóriumi (UNICEF Magyarország), konzisztóriumi (Semmelweis Egyetem Konzisztórium) vagy bizottsági (Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, Magyar Olimpiai Bizottság Budapest 2032 Bizottsága) tagságot.

Orbán Gábor szakmai önéletrajza


dr. Bedros Jonathán Róbert
kuratóriumi tag

Miniszterelnöki főtanácsadó, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, 1961-ben született Balassagyarmaton. Orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen, közgazdasági diplomáját a JATE-n, tudományos fokozatot a ZMNE-n szerzett. A Magyar Obezitológia és Mozgásterápiás Társaság, valamint az Országos Obezitológiai Centrum alapító-vezetője, az első hazai Obezitológiai egyetemi tankönyv szerkesztője és a hazai obezitológus licenszképzés elindítója, a Belgyógyászat-, Endokrinológia-, Diabétesz és Anyagcserebetegségek Szakmai Kollégiumi Tagozat elnöke. Az országos kórházfőparancsnok helyettese és a Dél-budai Centrum Zrt. Igazgatóságának elnöke. 33 éve az egészségügyben dolgozik, ebből 22 éve intézményvezetőként (BM Központi Kórház és Intézményei, Flór Ferenc Kórház és Szent Imre Egyetemi Oktatókórház). Számos rangos elismerésnek és kitüntetésnek birtokosa, többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjének, a Szent György Érdemjelnek, a Köz Szolgálatáért Érdemjel Aranyfokozatának, a BM Tudomány Szolgálatáért emlékéremnek, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének, a Markusovszky Lajos díjnak, valamint a Pro Medicina Újbuda kitüntetésnek is.

Dr. Bedros J. Róbert szakmai önéletrajza


 
dr. Gloviczki Péter
kuratóriumi tag

Az Egyesült Államokban működő Mayo Klinika nyugalmazott érsebész professzora, 1948-ban született Nyíregyházán. A Semmelweis Egyetemen szerzett diplomát 1972-ben, majd a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán, a párizsi St. Michel és St. Joseph kórházakban is dolgozott. 2003-ban az Amerikai Érsebész Társaság elnökévé választották. Többek között a Nemzetközi Angiologiai Unio, az American Venous Forum és a World Federation of Vascular Societies elnöki tisztjét is betöltötte. 19 társaság tiszteletbeli tagja, beleértve a Magyar Sebészeti Társaságot és a Magyar Angiológiai és Érsebészeti Társaságot, valamint a Kanadai, az Argentin, a Francia, a Brazil, a Lengyel, a Cseh, a Német és az Európai Érsebészeti Társaságokat. A Semmelweis Egyetem „Doctor Honoris Causa” diplomával tüntette ki, az Amerikai Magyar Alapítvány a George Washington-díjat adományozta neki. 2020-ban megkapta a Semmelweis Budapest Award-ot.

Dr. Gloviczki Péter szakmai önéletrajza


dr. Merkely Béla
kuratóriumi tag

A Semmelweis Egyetem rektora, 1966-ban született Budapesten. Orvosi diplomáját a Semmelweis Egyetemen szerezte summa cum laude minősítéssel. A Semmelweis Egyetem Kardiológiai Tanszékének tanszékvezetője, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatója, az Egészségügyi Szakmai Kollégium Kardiológiai Tagozatának elnöke. Számos díj és kitüntetés birtokosa, többek között a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai Kutatási Ösztöndíjának, a Semmelweis Egyetem Kiváló Tudományos Diákköri Nevelő kitüntetésének, a Magyar Kardiológusok Társasága Pro Societate Emlékérmének, a Magyar Tudományos Akadémia Bolyai-plakett kitüntetésének, a Jendrassik Ernő emlékéremnek és jutalomdíjnak, az Akadémiai Nívódíjnak, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének, a Gábor Dénes díjnak, a Magyar Érdemrend Középkeresztjének és a Széchenyi-díjnak is.

Dr. Merkely Béla szakmai önéletrajza


dr. Szócska Miklós
kuratóriumi tag
Az Egészségügyi Közszolgálati Kar dékánja, 1960-ban született Budapesten. A Semmelweis Egyetem után a Harvard University John. F. Kennedy School of Governmentben szerzett Master of Public Administration, majd a Semmelweis Egyetemen PhD-fokozatot. Az egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának projektvezetője, igazgatóhelyettese, megbízott vezetője, jelenleg 2014-től igazgatója. Közmegbízatásai körében korábban többek között az Egészségbiztosítási Alap Felügyelőbizottságának volt Országgyűlés által választott tagja, később a Népjóléti Minisztérium közigazgatási államtitkárának Egészségbiztosítás Önkormányzat Elnökségével kapcsolatos ügyekben illetékes tanácsadója. 2010-2014 között Egészségügyért Felelős államtitkárként dolgozott. Testületi tagságai között kiemelendő a European Health Forum Gastein igazgatósági tanácsában, a WHO Euro Egészség és Fenntartható Fejlődés Bizottság tudományos tanácsadó testületében, valamint az Európai Bizottság elnökének COVID-19 tanácsadói paneljében és a COVID-19 tanácsadói platformban végzett munkája. 2011-12-ben tagja volt az Európai Unió E-Health Task Force-nak, amely az európai digitális egészségügy stratégiáját alkotta meg az észt elnök, Thomas Hendrik Ilves vezetésével.
 

Dr. Szócska Miklós szakmai önéletrajza