Dr. Holló Péter, a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinika igazgatója kiemeli: a bőrgyógyászok felvilágosító, figyelemfelkelő munkájának köszönhetően az egészségtudatos emberek zöme ma már évszaktól függetlenül tudja, hogy vannak olyan bőrelváltozások, amelyekkel nem szabad várni. Ám amikor megelőzési céllal szeretne valaki egy anyajegyet levetetni, mert az például rossz helyen van, sérülésnek van kitéve, vagy csak zavarja a viselőjét, az effajta kisebb műtéteket célszerű a most következő őszi, téli, vagy akár a koratavaszi időszakra ütemezni.
Sem egy friss sebbel, sem varratokkal nem javasolt napra menni, mivel a heg ilyenkor nem gyógyul szépen, de akár be is gyulladhat. Tehát most jön az az időszak, amikor egy halasztható, nem sürgős beavatkozást el lehet végezni
– mondja dr. Holló Péter.
A klinikaigazgató rögtön hozzáteszi, ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha valaki nyáron jelentkezik egy gyanús vagy rosszindulatú növedékkel, akkor azt nem kezelik. Sőt, amikor az emberek strandra járnak, testfelületük nagy része fedetlen, jobban feltűnik, ami máskor a ruha alatt rejtve marad. A daganatgyanús vagy már igazoltan rosszindulatú elváltozásokat tehát a lehető leggyorsabban, akár nyáron is eltávolítják.
Ugyanakkor az előttünk álló hideg hónapokban is – amikor testünket több réteg ruha fedi – nagyon fontos az önvizsgálat. A bőronkológus azt tanácsolja, havonta érdemes a bőrt átnézni, és a meglévő anyajegyeket megfigyelni, illetve ellenőrizni, hogy nem tűnt-e fel új elváltozás. Ha pedig egy korábban már észrevett anyajegy színe, alakja, szimmetriája, pigmentációja megváltozik, esetleg kiemelkedővé válik, kisebesedik, vagy a korábban ép bőrön jelentkezik valamilyen gyanús elváltozás, ezeket a lehető leggyorsabban meg kell mutatni egy szakembernek, aki el tudja dönteni, hogy igényel-e bármilyen beavatkozást.
Ha pedig a nyári vakáció során a napozástól előjött bőrtünet, esetleg seb, folt még most ősszel is látható a bőrön, nem múlik el, esetleg növekszik, az mindenképpen figyelmet érdemel – emeli ki dr. Holló Péter.
Fotó: Semmelweis Egyetem – Kovács Attila