Csaknem 38 millió forintot gyűjtött a Lidl Magyarország a vásárlókkal közösen a Semmelweis Egyetem Alapítvány javára. A 2021. október 25-től 2022. január 3-áig tartó kampány során a vállalat minden eladott Pilos 2,8%-os dobozos ESL magyar tej árából 5 Ft-ot az alapítványnak ajánlott fel, és az összegyűlt adományt az akció végén megduplázta. A Semmelweis Egyetem Alapítvány számlájára érkező 37 787 820 forintból kórházi ágyakat vásárolnak majd.

Az adománygyűjtő kampányt a Lidl Magyarország abból a megfontolásból indította, hogy támogassa a hazai egészségügyet, melyre az elmúlt immár csaknem két évben, a koronavírus elleni küzdelem során különösen nagy teher hárult. A társadalmi felelősségvállalás jegyében a vállalat a hazai vásárlókat is megszólítva éppen ezért döntött úgy, hogy az ország egyik legnagyobb egészségügyi intézményét, a Semmelweis Egyetemet támogatja.

Grósz Jenő, a Lidl Magyarország igazgatóságának elnöke elmondta:

Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy adománygyűjtő kampányunkhoz ilyen sokan csatlakoztak és köszönjük vásárlóinknak, hogy hozzájárultak kezdeményezésünk sikerességéhez. Büszkeség számunkra, hogy ezzel a közel 38 millió forinttal segíthetjük a hazai egészségügyi ellátást.

A befolyt összegből a Semmelweis Egyetem Alapítvány modern kórházi ágyakat vásárol támogatva ezzel a betegek magas szintű ellátását és gyorsabb gyógyulását. A mozgásképtelen vagy mozgásukban akadályozott betegek ugyanis sok esetben a nap 24 óráját a betegágyban fekve töltik, ezért különösen fontos, hogy a kórházi ágy a korszerű terápiás elveknek megfelelő legyen. Az ágyak magassága, háttámlája és lábvége külön-külön is állítható a beteg testmagasságához, így biztosítva a kényelmes és biztonságos fekvést. A többrétegű matracok csökkentik a felfekvés kialakulásának veszélyét, a leereszthető védőkorlátok a páciensek könnyebb mozgatását teszik lehetővé, míg a fékekkel ellátott, gördülő kerekek a beteg szállítását, az ágyak mozgatását könnyítik meg. A korszerű ágyak nemcsak a páciensek komfort- és biztonságérzetét emelik, hanem az ápolási feladatokat végző szakdolgozóik munkáját is jelentősen könnyítik.

Dr. Merkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora, a Semmelweis Egyetem Alapítvány kuratóriumának elnöke köszönetét fejezte ki a több mint két hónapig zajló adománygyűjtő kampány ötletéért és megvalósításáért a Lidl Magyarországnak és a magyar vásárlóknak is. Hangsúlyozta, hogy a Semmelweis Egyetemnek hazánk, illetve a régió vezető orvos- és egészségtudományi felsőoktatási intézményeként küldetése, hogy a betegellátás terén a legmagasabb színvonalat képviselje.

Az intézménynek mintegy 40 betegellátó szervezeti egysége, klinikája van, amelyeken évente mintegy 140 ezer fekvőbeteg esetet látnak el. A Semmelweis Egyetem vezető szerepet vállalt a koronavírus elleni küzdelemben és a lakosság vakcinációjában. Az egyetem munkatársai 2020. december 26-a óta több mint félmillió oltást adtak be, és a pandémia kezdete óta pedig több mint nyolcezer COVID-19 beteget kezeltek. A speciális ágyak nemcsak a belgyógyászati betegellátást segítik majd, hanem a koronavírusban szenvedők kezelésében, valamint rehabilitációjukban is használni fogják.

Fotó: Kovács Attila – Semmelweis Egyetem

 

A Lidl Magyarországról:
Az 1930-as években, Németországban alapított Lidl hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő élelmiszerlánca. A Lidl Magyarországon 2004-ben nyitotta meg első logisztikai központját és 12 üzletét, ma pedig már 190 áruházzal van jelen hazánkban, és több mint 7500 munkavállalót foglalkoztat. A vállalat 2004-es magyarországi piacra lépése óta töretlenül fejlődik: nem csak a diszkont szegmensben ért el vezető szerepet, de forgalmát tekintve az élelmiszer kiskereskedelmi láncok között is a legdinamikusabb növekedést tudhatja magáénak. A vállalat emellett különös figyelmet fordít a magyar beszállítókra, a magyar gazdaság támogatásának és fejlesztésének jegyében, ennek köszönhetően termékeinek közel 60 százalékát magyar beszállítóktól szerzi be.

A Semmelweis Egyetem Alapítványt 1992-ben hozták létre azzal a céllal, hogy támogassa az egyetem oktató, gyógyító és kutató tevékenységét. Az alapítvány közhasznú tevékenységet folytat, közfeladatokat lát el az egészségmegőrzés, betegség-megelőzés, gyógyító-, egészségügyi rehabilitációs tevékenység, a tudományos tevékenység, kutatás, nevelés és oktatás, képességfejlesztés, valamint ismeretterjesztés területén. További információ: https://semmelweis.hu/alapitvany/az-alapitvanyrol/